Környezet

  • 2014-06-11 16:59 Négy tonnánál is több szárazelemet gyűjtöttek

    Csaknem négy és fél tonna elemet gyűjtöttek össze ebben a tanévben miskolci diákok. A szárazelem-gyűjtési akciót először tíz évvel ezelőtt hirdette meg Fodor Zoltán önkormányzati képviselő. Az iskolások számára kiírt, környezetbarát vetélkedő ezúttal sem maradt el.

  • 2014-06-11 14:13 Favágásban mérték össze tudásukat a Csanyik-völgyben

    Már kilencedik alkalommal rendezte meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Erdészeti Igazgatósága a Hagyományőrző Favágóversenyt. Az erdőgazdaság azért támogatja évről-évre a megmérettetést, mert fontosnak tartják, hogy az erdőben jól képzett fakitermelő szakemberek dolgozzanak.

  • 2014-06-10 16:53 Haltetemeket találtak a Szinvában – szennyeződést egyelőre nem

    Elhullott pisztrángokat találtak kedden a Szinvában. A hatóságok megtették, amit ilyenkor kell: bejárták a helyszínt, összegyűjtötték a tetemeket, vízmintát vettek. A laboratóriumi eredményre egy-két napot várni kell.

  • 2014-06-10 15:05 Megelőző csapás a szúnyogokra

    A jó idő beálltával már másodszor végeztek a szakemberek biológiai szúnyogirtást Miskolcon. Mint ismert, a tavaszi csapadékos időjárás és a ránk köszöntő kánikula kedvez a szúnyoglárvák kifejlődésének, ezért a jövőben is odafigyelnek majd, hogy ne szaporodjanak el a vérszívók. Az előző napokban, hetekben főleg az állóvizeknél és lassú folyású patakoknál irtottak, így például az Egyetemvárosi-tónál, a miskolctapolcai Csónakázótónál és a Lyukó-pataknál is.

  • 2014-06-09 19:26 Újra meggyulladt a száraz fű Tokajnál

    A tűzoltók eloltották, ám újra meggyulladt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tokajnál a száraz fű hétfő délután – mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek.

  • 2014-06-09 11:42 Öt hektáron ég a fű Tokajnál

    Meggyulladt a száraz fű a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tokajnál, az idősek otthona fölötti területen mintegy öt hektáron ég az aljnövényzet, a lángok a közelben lévő erdőt is veszélyeztetik - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.

  • 2014-06-08 11:35 Méheket, darazsakat fogtak be

    Ötször riasztották méhrajok és darazsak befogásához a héten a Katasztrófavédelmet. Nyáron gyakori, hogy a méhcsaládok új otthont keresnek maguknak és saját védelmük érdekében akár támadnak is. Eltávolításukhoz szakembert kell hívni.

  • 2014-06-06 16:35 Nyílt nap a Csanyikban

    Nyílt napot tartott pénteken a Csanyiki Erdészeti Erdei Iskola, ahol több száz gyerek és idős együtt töltötte a napot. A cél a tanulás és a játék volt, kint a szabadban.

  • 2014-06-06 09:06 Ősszel épülhet meg a támfal

    Az állagmegóvás kész, a pályázatot az önkormányzat beadta, így kedvező elbírálás esetén épülhet majd támfal a Kisavason, ahol két hónapja leszakadt egy rész a domboldalból, borházat, pincéket, kerítést rántva magával.

  • 2014-06-05 21:58 Elkezdték kiosztani a szelektív gyűjtőedényeket

    Elkezdődött csütörtök délután annak a 35 ezer gyűjtőedényzetnek a kiosztása Miskolcon, ami a házhoz menő szelektív gyűjtést hivatott szolgálni, és része annak a nagyprojektnek, aminek célja, hogy csökkenjen a lerakott hulladék mennyisége.

  • 2014-06-05 08:54 Újabb földrengés volt a Bükk hegységben

    A Richter-skála szerinti 2,6-os földrengés volt csütörtökön 3 óra 44 perckor a Bükk hegység területén, amely a tegnapi 3,2-es erősségű rengés utórengése volt – közölte az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma. Tájékoztatásuk szerint a földmozgást a lakosság is érzékelte.

  • 2014-06-04 21:25 Kisebb földrengés volt Bükkszentkereszt közelében

    A Richter-skála szerinti 3,2-es földrengést mértek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkszentkereszt közelében szerda este, nem sokkal nyolc óra előtt - közölte az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!