Közélet
-
2014-08-21 18:50 Robin Williams hamvait egy nappal halála után a tengerbe szórták
A San Franciscó-i öbölben, otthona közelében szórták szét az augusztus 11-én elhunyt Robin Williams hamvait egy nappal halála után – számolt be róla a Radar Online portál szerdai jelentése nyomán az amerikai sajtó. Hollywood az Emmy-díjak hétfői átadásán emlékezik a színészre.
-
2014-08-21 18:20 Németh Szilárd: botránykeltés volt a T-72-es harckocsik ügye
Németh Szilárd, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint a testület és a külügyi bizottság csütörtöki együttes ülésén is bebizonyosodott, hogy botránykeltő álhír volt a T-72-es harckocsik ügye. Az MSZP szerint jobb lett volna, ha a kormányzat azonnal kiáll a cáfolattal.
-
2014-08-21 17:50 Kiengedik a börtönből Adrian Nastase volt román kormányfőt
Feltételesen szabadlábra helyezik a börtönbüntetését töltő Adrian Nastase volt román kormányfőt, erről csütörtökön hozott jogerős ítéletet az Ilfov megyei törvényszék.
-
2014-08-21 16:23 Balog Zoltán miniszter Kárpátaljára látogat
Kárpátaljára látogat pénteken Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki kétnapos programja keretében Kárpátalja kormányzójával, a megyei közgyűlés elnökével és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőivel is tárgyal – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-t.
-
2014-08-21 16:14 Térfigyelő kamerát lőttek ki a számozott utcáknál
-
2014-08-21 15:57 Az LMP polgármesterjelöltje a nyugodt erőt képviselné
-
2014-08-21 15:20 Éjszakai fotóvonatozás a Pálházi Állami Erdei Vasúton
Éjszakai fotóvonatozásra várja a kisvasutak szerelmeseit a nyár utolsó szombatján az Északerdő Zrt. Pálházi Állami Erdei Vasútja. A szerelvény augusztus 30-án este fél nyolckor indul.
-
2014-08-21 14:50 Több gyermek született, a halálozások száma mérséklődött
Mérséklődött a természetes fogyás üteme, miután 2014 első félévében több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött a tavalyi év azonos időszakához képest – olvasható a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott gyorsjelentésében.
-
2014-08-21 14:21 Rendkívüli adománygyűjtést hirdetett a Magyar Evangélikus Egyház
Rendkívüli adománygyűjtés megszervezésére kéri a Magyar Evangélikus Egyház minden gyülekezetét augusztus utolsó vasárnapjára az észak-iraki keresztények megsegítésére.
-
2014-08-21 13:20 Keresik az év kutyabarát helyét
Szeptember 15-ig lehet szavazni az év kutyabarát helyére, a díjat az internetes voksok alapján több kategóriában osztják majd ki szeptember 18-án – olvasható a kutyabarat.hu portálon megjelent felhívásban.
-
2014-08-21 12:38 Megható pillanatok, ünneplő családok – jól sikerült az augusztus 20-i program
-
2014-08-21 12:26 Amerikai kommandósok megpróbálták kiszabadítani a terroristák amerikai foglyait
Amerikai kommandósok július elején sikertelen kísérletet tettek az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet által foglyul ejtett amerikaiak, köztük a terroristák által lefejezett újságíró, James Foley kiszabadítására – közölte helyi idő szerint szerdán az amerikai kormány.
Miskolc TV mai műsora
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!