Közélet

  • 2014-08-24 10:37 Rendkívüli ülés a 3-as metró miatt

    A 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatokról - a BKV Zrt. felkéréséről a szerelvények felújítására vonatkozó tender kiírására, valamint a szükséges hitelfelvétel előkészítéséről - is dönthet a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén. Tarlós István főpolgármester és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes által jegyzett, pénteki keltezésű előterjesztésben az áll: a héten megszületett határozat értelmében a kormány támogatja a metróvonal felújítását, a lehetőségek közül a járműpark felújítása mellett foglalt állást és engedélyezi az ehhez szükséges hitelfelvételt.

  • 2014-08-24 09:30 Kórházba vitték Hende Csabát

    Vesekő-problémákkal kellett kórházba vinni szombaton Szombathelyről Hende Csabát. Erről maga a honvédelmi miniszter számolt be vasárnap délelőtt Facebook-oldalán. Szombat délután a Nyugat.hu internetes oldalon közölték, hogy Hende Csabát rohammentővel vitték be a szombathelyi Markusovszky kórházba.

  • 2014-08-23 21:20 A kormány megvédi az Erzsébet-programot

    A magyar kormány eltökélt abban, hogy megvédje az étkezési utalványok új rendszerét - reagált Kurucz Éva kormányszóvivő arra, hogy a francia Sodexo cég amerikai választott bíróságon perli a magyar államot.

  • 2014-08-23 21:01 Elrajtolt a Formula Student Hungary

    Elkezdődött a négynapos őrület Győrben: elrajtolt a Formula Student Hungary 2014-es megmérettetése. Az első napon Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is szerepelt a meghívott vendégek között, aki egy rövid prezentáció erejéig bemutatta Miskolcot, illetve beszámolt a város járműipari térségi szerepéről.

  • 2014-08-23 20:14 Keresztúriak határtalan találkozója

    Bodrogkeresztúr ad otthont a Keresztúr Nevű Települések XV. Nemzetközi és Hazai Találkozójának a hétvégén. A baráti települések határokon átívelő közös rendezvényét köszöntötte pénteken Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő.

  • 2014-08-23 19:34 Vége a nyárnak?

    Nem csak az iskola kezdődik, de úgy tűnik ezzel a nyárnak is végleg vége. Változékony, már-már őszies napok várnak ránk. Leginkább az éjszakák, és a hajnalok lehetnek hűvösek. A vénasszonyok nyarában csak reménykedni lehet.

  • 2014-08-23 18:57 Merkel: Ukrajna területi egységének meg kell maradnia

    Németország támogatja Ukrajna területi egységének megmaradását - jelentette ki Angela Merkel kancellár szombaton Kijevben, Petro Porosenko ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

  • 2014-08-23 17:51 Fazekas Sándor: hungaricum lehet a szerencsi csoki

    A szerencsi csokoládéval bővülhet a hungaricumok listája, a tradicionális termék hamarosan felkerülhet rá - mondta Fazekas Sándor, a szerencsi Bonbon Kft. új üzemcsarnokának avatásán, szombaton.

  • 2014-08-23 13:35 Ünnepel az állatkert

    Megnyitásának 31. évfordulóját ünnepli a Miskolci Állatkert és Kultúrpark. Az ország egyik legrégebbi hagyománnyal rendelkező állatkertjének helyén már a XIV. században is vadaskert állt, amit még Nagy Lajos király alapított. Szombaton egész nap családi programokkal és látványetetésekkel várják a kilátogatókat.

  • 2014-08-23 12:43 Augusztus 31-ig minden iskolába meg kell érkeznie a tankönyveknek

    A minisztérium minden intézkedést megtett annak érdekében, hogy augusztus 31-ig minden iskolába megérkezzenek a tankönyvek - jelentette ki a köznevelésért felelős államtitkár szombaton újságíróknak Budapesten.

  • 2014-08-23 12:12 Kormányszóvivő: az idén több pénz marad a gyermekes családoknál

    A családi adórendszer ez évi módosításával az idén a tavalyinál is több pénz marad a gyermekes családoknál - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő a kormany.hu-nak szombaton.

  • 2014-08-23 11:22 Nyomtatják az ajánlásgyűjtő íveket, hétfőtől kezdődhet az aláírásgyűjtés

    Már nyomtatják a választási irodák az ajánlóíveket, amelyeken a választók jelölteket ajánlhatnak az októberi helyi önkormányzati és nemzetiségi választásra. A jelöltek és jelölőszervezetek hétfőtől kaphatják meg az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az önkormányzati képviselők októberi választására az aláírásgyűjtés.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!