Közélet

Kiengedik a börtönből Adrian Nastase volt román kormányfőt

2014-08-21 17:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Feltételesen szabadlábra helyezik a börtönbüntetését töltő Adrian Nastase volt román kormányfőt, erről csütörtökön hozott jogerős ítéletet az Ilfov megyei törvényszék.

A szociáldemokrata politikust idén januárban másodszor ítélték letöltendő szabadságvesztésre: négy évet kapott egy korrupciós perben, miután 2012-ben két év szabadságvesztést róttak ki rá egy másikban. Tekintettel arra, hogy visszaesőnek minősült, összbüntetését négy és fél évre súlyosbította a bíróság: ebbe az első ítélet nyomán letöltött kilenc hónapot is beszámították.

Romániában a hatvan év feletti, jó magaviseletű elítéltek büntetésük harmadának letöltése után kérvényezhetik feltételes szabadlábra helyezésüket. Nastasénak még az így számolt másfél évet sem kellett leülnie, mert a börtön illetékes bizottsága további 105 napot levont arra hivatkozva, hogy a politikus rabsága idején könyveket írt, és előadásokat tartott a többi fegyencnek.

Nastase szabad lábra helyezését első fokon júliusban rendelték el: ez ellen fellebbezést nyújtott be a korrupcióellenes ügyészség (DNA) arra hivatkozva, hogy a volt miniszterelnök semmi jelét nem adta annak, hogy megbánta volna bűntetteit.

Nastasét pártja is mártírnak tekinti, ő azonban nem térhet vissza a politikába, mert további öt évre eltiltották a közügyektől.

Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök januárban egy televíziós műsorban politikai elítéltnek, a jobboldali Traian Basescu államfő áldozatának nevezte a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Nastase volt kormányfőt.

Kijelentését a – bírák és ügyészek szakmai testületeként működő – román Legfelső Bírói Tanács (CSM) az igazságszolgáltatás függetlenségének megsértéseként értékelte. A CSM megállapította, hogy Ponta nyilatkozata megingatja az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat, és aláássa a korrupcióellenes ügyészség szakmai hitelét.

A két évvel ezelőtti, első ítélet abban találta vétkesnek Nastasét, hogy illegálisan finanszírozta 2004-ben elnökválasztási kampányát. Idén januárban a politikust vesztegetés elfogadása és a vád egyik tanújának megzsarolása miatt ítélték szabadságvesztésre.

Nastasét várhatóan néhány órán belül, még csütörtökön kiengedik a börtönből.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!