Közélet

  • 2014-08-19 08:06 Idén minden eddiginél korábban használta el az emberiség a Föld éves erőforrásait

    Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkezett a globális túlfogyasztás napja: 2014-ben alig több mint nyolc hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.

  • 2014-08-19 07:44 Amerikai zavargások: Obama Fergusonba küldi az igazságügyi miniszterét

    Barack Obama amerikai elnök Eric Holder igazságügyi minisztert a Missouri állambeli Fergusonba küldi, ahol zavargások törtek ki, miután egy fehér rendőr agyonlőtt egy fegyvertelen fekete fiatalt.

  • 2014-08-19 07:17 Iszlám Állam: amerikai nemzetbiztonsági érdek a „vad csoport” feltartóztatása

    Az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági érdeke az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű "vad csoport" feltartóztatása - jelentette ki hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

  • 2014-08-18 21:30 Kedden záporok is jöhetnek

    Kedden változóan felhős időre számíthatunk záporokkal. Délnyugat felől átmenetileg melegebb, holnap a nyugati és északi tájak fölé már nedvesebb levegő áramlik – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Veszélyjelző és Szolgáltató Irodája.

  • 2014-08-18 19:32 Dörgés, villámlás, viharos szél, zivatar kísérheti az ünnepi rendezvényeket

    Dörgés, villámlás, viharos szél, zivatarok kísérhetik az ünnepi rendezvényeket - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő délután a honlapján.

  • 2014-08-18 17:10 Ülésezett a megyei közgyűlés

    Rendkívüli ülést tartott hétfőn a megyei önkormányzat közgyűlése, ahol döntés született arról, hogy a megyei önkormányzati tartalékból támogatást igényeljenek. A közgyűlés támogatja ugyanakkor a Via Carpatia közlekedési folyosóval kapcsolatos együttműködés megkötését is. Zárt ülésen megválasztották a megyei Területi Választási Bizottság tagjait, valamint döntöttek a Rákóczi-lánc kitüntetésről is.

  • 2014-08-18 16:50 Nagyobbrészt miskolci cégek dolgoznak a helyi beruházásokon

    Csak 2013-ban és 2014-ben összesen 85 különböző miskolci, illetve környékbeli cég kapott megbízást a várostól vagy a város cégeitől – mondta el sajtótájékoztatóján Soós Attila hétfőn.

  • 2014-08-18 16:14 MSZP: hibás közbeszerzések

    A városi közbeszerzési eljárásokat bírálja Mokrai Mihály. Az MSZP-s képviselő szerint sokszor nem tartják be a közbeszerzési törvény előírásait, ezért gyakori a bírság.

  • 2014-08-18 15:48 Útfelújítások Martin-kertvárosban

    Az utak felújítását hiányolja a Jobbik a Martin-kertvárosban. A helyi önkormányzati képviselő viszont elmondta: tíz utcát újítanak fel, jelenleg is dolgoznak a gépek.

  • 2014-08-18 13:06 Ma állapítják meg a jelöltté váláshoz szükséges ajánlások számát a jegyzők

    Ma kell minden jegyzőnek és megyei főjegyzőnek megállapítania az önkormányzati választáson a jelöltek és listák indulásához szükséges ajánlások számát.

  • 2014-08-18 11:37 A grillsütők veszélyei

    A nyár a kerti sütögetés, a grill- vagy barbecue-party időszaka is. A grillezett ételek elkészítéséhez – a körülményes tűzrakás helyett – egyre többen használnak elektromos grillsütőket. Hasznos tisztában lenni azzal, hogy az ilyen típusú hőkészülékeknél, a nem megfelelő kialakítás miatt előfordulhat, hogy a burkolat egyes részei vagy a kezelőszervek a megengedett értéknél magasabb hőmérsékletre melegednek, így akár égési sérülést is okozhatnak.

  • 2014-08-18 11:34 Kisfilm a baleset-megelőzés érdekében

    Nyár van, meleg, jó a társaság… a legtöbb vízi baleset megelőzhető lenne. Egy kisfilmmel a készítői azt szeretnénk bemutatni, hogy oda kell figyelni egymásra, és akkor megelőzhetők a vízparti tragédiák.

Miskolc TV mai műsora

2020-09-28 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!