MiNap Online

A miskolci EFOTT – ahogyan mi láttuk (videóval és képösszefoglalókkal)

2014-07-22 16:18

Véget ért az EFOTT. Miskolcon 30 év után volt újra a fesztivál. Számtalanszor beszámoltunk a fesztivált megelőzően, s azt a kivételes öt napot sem hagytuk ki. Elmeséltük, milyen volt egy-egy nap a mi nézőpontunkból. Sokakkal beszélgettünk. Belevetettük magunkat a „csak szabadon” érzésbe, mint ahogyan több mint 91 ezer fesztiválozó. A rekordok fesztiváljának utolsó összefoglalója. Interjúkkal, hangulattal, képekkel, videóval.

A miskolci EFOTT sokak számára felejthetetlen élmény – vagyis mindenki számára, aki ott volt az öt nap bármelyikén, esetleg mindegyikén. Megannyi koncert, népszerű zenészek és zenére, szórakozásra éhes fesztiválozók vették birtokba az Egyetemvárost. Nézzük időrendben, dióhéjban, mi is történt.



A nulladik nap a Tankcsapdáé volt. Ez kétségtelen. A jubileumi koncert előtt beszélgettünk is a srácokkal.

– Az EFOTT-os a negyedik szülinapi buli. Milyenek voltak az eddigi koncertek?
Sidlovics Gábor: Bátran jelenthetjük ki, mindenféle túlzás nélkül, hogy nagyon jók voltak. Ha lehet hangulati vagy technikai értelemben venni egy koncertet, amit eddig ezeken a koncerteken közölni szerettünk volna, azt sikerült. Magunk is meglepődtünk, hogy milyen nézőszámok voltak, mennyire együtt lélegzett a közönség a zenekarral. Úgyhogy piszok jó volt eddig mindegyik! Lelkesen várjuk a folytatást, hátra van még a fele, ezután a campusra megyünk majd a turné keretein belül.



Aztán következett az első nap, ami nálunk elsősorban a Quimbyről és Fluor Tomiról szólt.



Kiss Tibi a minap.hu-nak adott interjújában többek között elmondta, jó, hogy a zenekar változtatja a játszótereit, mert ezek visszafele is inspirálnak.



– Szeretjük minden terepünket, de pont annyi elég belőlük, amennyi van. A Teátrum turnét nagyon szerettük. Színház, jó szag, jól éreztük magunkat, de már toporogtunk, álltunk volna fel, egy jó izzasztó klubturnét akartunk. Kimentünk klubturnézni külföldre, aztán amikor kezdtünk befülledni, meg elegünk volt belőle, akkor szabad térre vágytunk, s jött a fesztiválszezon. Ez így jó, ahogy van. A fesztiválszezon végén biztos már elegünk lesz belőle. Izgalmas ez a változatosság.



Fluor Tomit pedig többek között az akkusztik-projektről is kérdeztük.
– Régóta tervben volt. Gondolkoztunk azon, milyen lenne ezt az egészet zenekarosan megvalósítani? Sok embert megkérdeztem, volt, aki azt mondta: „persze, csináljátok”, míg mások azt, nem érdemes, nem veszik meg, tök mindegy a szervezőknek, a közönségnek. Egyáltalán nem mindegy! Mindegyik fesztiválon ott vagyunk szinte, kisebbeken, nagyobbakon, megtöltöttünk pár sátrat idén, amire nagyon büszkék vagyunk. Teljesen más egyébként. Olyan húzása, dinamikája, spontán jellege van a hangszeres fellépésnek, amit egy félórás CD-sfellépéssel nem lehet visszaadni. Egy órát rendesen lenyomunk, vagy még annál is többet. Szerintem ez olyan, amit érdemes látni, aztán mindenki eldönti, hogy tetszik-e neki, vagy sem. Mi mindenesetre várunk mindenkit sok szeretettel a bulijainkra ezután is.



A csütörtök főszereplője Buda Marci volt. Megnéztük a kollégákat. Azt, hogy az MR2 hogyan fesztiválozik, s azt, Buda Marci hogyan is bírja az idei szezon harmadik fesztiválját.



–  Az EFOTT a harmadik fesztiválod ezen a nyáron. Hogy bírod a „turnézást”?
– Még a Strand fesztivál van hátra. Az a baj, hogy mindig eltervezem ezt magamban, hogy na, az első nap rendes leszek. Például keddre sikerült megállni, hogy ne legyen az a feelingje az embernek, hogy megérkezett és, akkor hurrá, vessük bele magunkat. Nem voltak még sokan, mert nulladik nap volt, a fesztivál nagy része még nem üzemelt. Elterveztem, kedden sikerült, na de tegnap viszont megtörtént. Nem is tudom, háromnegyed öt – öt körül mentünk vissza a szállásra. Nehézkes. Oké, dolgozunk négytől ötig, de utána azt csinálunk, amit akarunk. Nagyon sok az ismerős, a zenészekkel iszogattunk az előző két fesztiválon is. Olyan pedig nincs, hogy nem iszunk a zenészekkel, aztán nehéz kontrollálni, s végül nem mindig tudom, hogy négy órakor hogyan is fogok megszólalni adásban, ez a legborzalmasabb az egészben.



Pénteken pedig érkezett a Szabó Balázs és a Mr. President. Számunkra ők ketten elegek is voltak a felejthetetlen, boldog pillanatokhoz, amelyeket sokáig emlegetünk még.
 
– A kis Balázs büszke lenne rád? – kérdeztük a koncert előtt Balázst.
– Remélem. Odarohanna hozzám, megfogná a térdem kalácsát… Remélem. Messzebb jutottam, mint álmodni mertem, így ha röviden akarnék válaszolni, akkor: igen. Hosszabban azt gondolom, hogy bejártam a világot a bábszínházzal, nagyon sok koncerten, fesztiválon, színpadon vagyok túl. Mostantól kezdve újakat kell álmodni, az ember pimaszodik, és ábrándozik arról, hogy mi jöhet még. Azt gondolom, hogy ha gyerekkoromban lett volna lehetőségem arra, hogy kapok egy befőttesüveget és belekiabálhatom, hogy szerintem mi lesz velem ennyi évesen, akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen pozitív lesz a történet.



Mr. President már visszajáró vendég városunkban. Szereti is nagyon az itt töltött perceket.
– Üzennél valamit a helyieknek?
– A miskolciaknak? Persze! Nagyon sok energiát adtak nekem, harmadszor jöttem vissza, és csak annyit szeretnék, hogy vissza tudjam adni azt a sok szeretetet, amit tőlük kaptam. El sem hinnék, mennyit!





Végül a szombati nap. Óh, igen, a zárónap. Nehéz szívvel, de nagy lendülettel élveztük ki az utolsó perceket. Igyekeztünk nem lemaradni koncertekről. Nem sikerült, de a Brains és a The Carbonfools hatalmas bulit csinált. Titusszal találkoztunk a Belga koncert közben, a színpad mögött. Sok fellépésen van már túl a Carbonnal. Az EFOTT vele is szóbakerült…



– Hogy állsz egyébként a fesztiválokkal? Jó, hogy Miskolcra került az EFOTT?
– A Bëlga miatt ugye nekem, tudod, Miskolc kicsit otthon. Tiszteletbeli polgárnak érzem magam. Télen megunjuk a füstös klubokat, a pincéket, már jönnénk ki, aztán nyár végére meg az ilyen fülledtséget meg a sarat. Akkor meg visszamennénk a klubokba. De ez ilyen.



A fesztiválozóknak mindegy hol van az EFOTT. Nekünk nem. LayZee is jobban örül Miskolcnak. Megkérdeztük a Brains tagjait is, akik az utolsó koncertet adták.



Lukács Levente: Figyelj, nekünk mindegy, mert bejövünk egy kapun keresztül, és ugyanazt látjuk, mint máskor. Viccen kívül, nem sok időnk szokott egyébként lenni ilyenkor. Nem nagyon jut idő városnézésre például. Most szerencsés volt a helyzet, mert délután egyre megérkeztünk, megvolt a színpadon a beállás, utána volt egy kis időnk. Mondjuk mi Columboval ledőltünk filmet nézni, de volt, aki elment pecázni, vagy rokonlátogatásra, vagy élményfürdőbe.
Columbo: Én egyébként Lillafüredre sokat járok. Imádom a kisvasutat, meg a Palotaszálló körül szoktam andalogni. Nem egyedül persze (nevet). Imádom a lillafüredi romantikát.



Ez volt számunkra az EFOTT. 2014-ben. Miskolcon.

Kiss Judit, Soós Péter
Fotó: Mocsári László, Végh Csaba
Videó: Kiss Judit, Soós Péter
Vágó: Szarka Gábor