MiNap Online

A „Mizun” túl, az életen innen – akik értik, amit mond

2014-07-17 15:03

Fluor Tomi megosztó személyiség – ez így alakult. Repperből „médiasztár”, majd kvázi vissza a gyökerekhez. Akusztikkal érkezett az EFOTT-ra emberünk, aki értékes gondolatokat osztott meg velünk a koncert után. Tényleg. Az olvasás fontosságáról, átváltozásról és zenéről beszélgettünk Fluor Tomival.

minap.hu: – Hogyan jött az akusztik?
Fluor Tomi: Régóta tervben volt. Gondolkoztunk azon, milyen lenne ezt az egészet zenekarosan megvalósítani? Sok embert megkérdeztem, volt, aki azt mondta: „persze, csináljátok”, míg mások azt, nem érdemes, nem veszik meg, tök mindegy a szervezőknek, a közönségnek. Egyáltalán nem mindegy! Mindegyik fesztiválon ott vagyunk szinte, kisebbeken, nagyobbakon, megtöltöttünk pár sátrat idén, amire nagyon büszkék vagyunk. Teljesen más egyébként. Olyan húzása, dinamikája, spontán jellege van a hangszeres fellépésnek, amit egy félórás cédés fellépéssel nem lehet visszaadni. Egy órát rendesen lenyomunk, vagy még annál is többet. Szerintem ez olyan, amit érdemes látni, aztán mindenki eldönti, hogy tetszik-e neki, vagy sem. Mi mindenesetre várunk mindenkit sok szeretettel a bulijainkra ezután is.



– Nem lehetett nem észrevenni a két gitáros lányt. Nehéz volt „összeszedni” őket?
–Nem mondanám, hogy könnyű… Öt lány van a zenekarban, kéthónapos kutatómunka után sikerült összehalászni olyan lányokat, akik játszanak hangszeren.  Hála az égnek, tudnak, úgyhogy nagyon jó. Nagy különbség egyébként nincs a férfiakhoz képest. Az szokott lenni a lányoknál, hogy elkezdenek rivalizálni, „én akarok előbb lenni, én akarok a középpontban lenni”. Ők nagyon jó barátnők, nagyon szeretik egymást, őszintén, úgyhogy itt nincsenek ilyen csajos játékok. Emiatt nagyon zúz a csapat, és sokszor azt érzem, „rock and rollabb” arcok, mint én.

– Egy indexes interjúban olvastam, hogy talán egyszer te is leszel akkora formátum, hogy elhívnak fesztiválokra. Hát tessék! Most mondtad, hogy ott leszel mindegyiken. Mennyire jönnek be egyébként ezek a rendezvények? Mennyiben másabbak, mint egy „sima” Fluor-koncert?
– Imádom a fesztiválokat! És azt veszem észre, hogy a régi közegem is jön elő. Akiknek lehet, hogy a „Mizu” sok volt, akik egy-másfél évre eltűntek, ők is jönnek vissza, s látom, hogy a régi dalok szövegét kívülről fújják, ami nagyon jó érzés. Eltelt tíz év az építkezéssel, hogy legyen mögöttem más is a „Mizun” kívül, pedig nem az volt az első. Amikor választani kell, hogy elmegyek, mondjuk egy falunapra, ahol eszik a lángost, délután háromkor a gyerek a nyakba’, annak is megvan a bája, de nyilván az nem az én közegem. Itt bejönnek, látom, hogy bulizni akarnak, s értik, amit mondok. Ami nekem a legfontosabb, hogy arról beszéljek, ami mindenki számára világos, de legalábbis azok számára, akik olyanok, mint én. Ez egy nagyon jó építő, gyűjtő folyamat, ahol megláthatják, hogy ez a hülyegyerek nem feltétlenül az, akinek hitték, hogy jött egy dallal, és megcsinálta. A közönség is olyan… Volt, hogy épp’ csak beálltunk a dallal, és a sátor hipp-hopp, megtelt. Nagyon pozitív, amikor nem a „Mizut” ordítják, hanem az újabbakat, a Petőfi rádiós dalokat. Az egy óriási élmény! Jaj, fél hatra kell mennem a Petőfi Rádióba, fogalmam sincs, mennyi lehet az idő.



– 17.11 van.
– Jó, merthogy éppen egy dalpremierünk lesz most élőben, és innen, az EFOTT-os kis kalitkából fogjuk bemutatni. Alapítottunk egy csapatot, szóval húsz percen belül debütál a dal.

– Jó, hogy te említetted a „mizus-sztorit”, szóba került az előéleted is. Melyik az igazi Fluor Tomi?
– Ez nagyon érdekes… Szerintem én végig önazonos voltam, és szerintem akkor lettem volna hiteltelen, ha akkor azt folytatom. Közben megváltoztam, volt egy őrületes elektroláz az életemben, egy barátom mindig tömött ilyen zenékkel, és rákattantam. Akkor azt hallgattam, azt szerettem. Aztán ez elmúlt. Most sem rapzenét hallgatok alapvetően, kettő százalék kábé. Olyan stílusú zenéket hallgatok, amit most Diazzal csinálunk. Indie, alternatívabb… Szerintem jelenleg ennél hitelesebb nem lehetne a produkció. Amit sokan gondolhattak, hogy nem az igazi Fluor… Felfogtam a súlyát annak, hogy a médiába bekerültem, holott ezzel egyáltalán nem ez volt a cél. Csináltam egy dalt, ami bulis, és jó. Közben már ott voltam a médiában, és kaptam, hogy a „G.cigránát”, és hogy a gyerekek rákattintanak… Úgy voltam vele, hogy valahol ez igaz. Ha kettő éves kortól kezdődik a rajongótábor, és mondjuk 16 év az átlagéletkor, nem tehettem meg, hogy „g.cigránátozok”, meg hogy úgy viselkedem interjúkban. Ezért volt rossz a Kiszel Tündés interjú is, mert az egy hároméves történet volt, s egyszer csak előbukkant, és sokan azt hitték, hogy nem vagyok tisztában a súlyával, pedig amikor nyilvánosságot kapott, akkor, azzal a fejjel már nem csináltam volna meg.



– A március 15-ei Pilvaker viszont komolyabb projekt volt. Sikerült átadni az ünnep üzenetét a fiataloknak?
– Azt érzem, nagyon is átment az üzenet. Olyannyira, hogy a húgom 14 éves, és ő is máshogy fogta már fel. Olvasta a „Föltámadott a tengert”, és azt mondta: „de jó, ezt olvasták fel a srácok! Milyen király!” És megszerette a verset. Már nem úgy tekintett rá, hogy kötelező, meg kell tanulni, szerintem ez így jó közvetítés. Kicsit rosszallom, hogy olyan könyveket kell olvasni kötelezően, amik nem feltétlenül jók, unalmasak. Mellette ugyanakkor igenis kell olvasni, hogy az embernek legyen szókincse, fantáziája, gondolatai. Én heti két könyvet elolvasok, ha van időm, gyerekkoromban is már könyvtárba vitt édesanyám. Nagyon fontos olvasni, és igenis jó! Olvasni kell, ha más nem, a helyesírás miatt. Inkább, minthogy leüljünk nézni a Való Világot…

– És még szakmába is vágott.
– (Nevet.) Igen!

Soós Péter
Fotó: Végh Csaba