Programajánló

  • 2007-11-18 20:47 A balatonfüredi jazzfesztivál különdíjasai

    November 17. én, 20.30 órától jazz estét rendeznek a Múzeum kávézóban (Miskolc, Görgey u. 8. (A Múzeum épületében). Jegyek elővételben 1500 illetve a koncerten 1800 Ft-os áron vásárolhatók a helyszínen.

  • 2007-11-15 18:44 Ünnepi gálakoncerttel zárul a „Bartók + Párizs 2007”

    A Miskolci Nemzetközi Operafesztivál ünnepi gálakoncerttel zárja az évet. Az eseménynek a Miskolci Nemzeti Színház ad otthont december 15-én, szombaton 19 órakor. Az operafesztivál hagyományos téli rendezvényén Dvořák: VIII. szimfóniája, valamint népszerű operarészletek hangzanak el. Az est főszereplői Manon Strauss Evrard (szoprán) és Alfred Kim (tenor) – mindkét énekes visszatérő vendég a Miskolci Operafesztiválon. A koncerten közreműködő Pannon Filharmonikusokat Hamar Zsolt vezényli. Jegyek a Miskolci Nemzeti Színház jegyirodájában kaphatók.

  • 2007-11-14 14:55 Szimfonikus koncert

    A Miskolci Szimfonikus Zenekar következő koncertje november 19-én, hétfőn, 19 órától lesz a Művészetek Házában. Az előzetesen meghirdetett vendégművész, Alexander Gorbunov betegség miatt nem tudja vállalni a fellépést, helyette a Berlini Német Szimfonikus Zenekar szólóharsonása, Fejér András az est szólistája. A zenekart a Dániában élő karmester, Vető Tamás vezényli, aki e koncert kedvéért jött most Magyarországra.A hangverseny első részében a dán zeneszerző, Carl Nielsen két műve, a Kis szvit, illetve Maskerade című operájából a Kakasok tánca, valamint Nino Rota Harsonaversenye, második részében pedig Csajkovszkij VI. szimfóniája hangzik el. A koncertre jegyek korlátozott számban kaphatók a Művészetek Háza jegyirodájában. (Tel.: 46/323-488).

  • 2007-11-14 14:46 Ünnepváró programsorozat – Adventtől karácsonyig

    December 1-jén, 11 órától Mikulás-felvonulás a Városház térről a Hősök terére, a Hősök terén a Finn Mikulás Tellvill Kft. jóvoltából köszönti a miskolciakat és a miskolci Mikulásnak átadja a megbízólevelét. A hagyományos karácsonyi és szilveszteri vásár ünnepélyes megnyitója, műsor köszönti a nap főszereplőit és a vendégeket. 15 órától az Ifiházban vidám, zenés gyermekjátékok, kézműves foglalkozás, találkozó a finn Mikulással. 17 órától „Miki, Miki, Mikulás…” – Huzella Péter gyermekműsora, belépő: 800 Ft.

  • 2007-11-14 10:30 Előadás a rákbetegségekről

    A Rákbetegek Országos Szövetsége vár minden csontáttétben és prosztatarákban érintett beteget, hozzátartozóikat, illetve érdeklődőt a Semmelweis Kórház Kultúrtermében tartandó előadására november 15-én 16 órától. Az országos előadássorozat célja a betegek tájékoztatása a jogaikról és a rákbetegségről, hogy ezáltal tudatosan irányíthassák a sorsukat, részt vehessenek a velük kapcsolatos döntésekben, képviselhessék az elvárásaikat, és sikeresebben tudjanak küzdeni a gyógyulásukért. A Rákbetegek Országos Szövetségét 1990-ben alapították. A kimagaslóan közhasznú szervezet feladata a rákbetegek érdekképviselete, szakszerű, humánus tájékoztatása, a csoportok összefogása. Önzetlenül nyújtanak segítséget azoknak a betegeknek, akiknek szükségük van anyagi, érzelmi, fizikai támogatásra, segítő szolgáltatások biztosítására. A szövetség hisz abban, hogy a tájékozott beteg jobb esélyekkel küzd a betegség ellen, ha tudja, mi miért történik vele, és valószínűbb így a gyógyulása.K. P.

  • 2007-11-13 13:44 Dixie történet fotókon

    Dixie történet fotókon címmel nyílt kiállítása Ádám Jánosnak az Ifjúsági és Szabadidő Ház Fotógalériájában hétfőn. A kiállítást Balla Miklós, a Miskolci Dixieland Band zenekarvezetője ajánlotta a miskolciak figyelmébe. Megtekinthető november 30-ig, hétköznap 9-19 óráig, szombaton 9-13 óráig.

  • 2007-11-08 16:27 Zenét játszhatnak a gyerekek

    Játsszunk zenét a Szimfonikusokkal! címmel újra zenélni hívja a Miskolci Szimfonikus Zenekar a gyerekeket. A nagy sikerre való tekintettel folytatódnak a „Történetek Ütemvárosból”, ezúttal a zenében használatos tempókkal ismerkedhetnek a gyerekek mese, játék, a zene és a zenekar segítségével. Ezúttal is vendégművészek színesítik az előadást, nem marad el a hangszerbemutató és természetesen a meglepetés-ajándék sem! A mese forgatókönyvírója és az előadás műsorvezetője Csuka Tímea, november 10-én, 15.30 órakor a Művészetek Házában.

  • 2007-11-08 16:26 Jubileumi koncert

    Nyolcvanéves Rőczey Ferenc zongoraművész-tanár. Miskolc közismert zenepedagógusa jubileumi koncertjét november 10-én, szombaton 19 órától a Zenepalotában tartják. A hangversenyt, melyen Rőczeyné Sikorszky Erzsébet, az ünnepelt hegedűművész felesége is közreműködik, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete és a Borsodi Zenei Társaság rendezi. A műsorban ismert dallamok Bach, Mozart, Kodály, Horusitzky, Schubert és Schumann-művek csendülnek fel.

  • 2007-11-07 13:15 Programok a megyei könyvtárban

    A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár novemberi programja:November 6 - 9. Internet-suli a könyvtárban: alapfokú számítástechnikai és internet-használati tanfolyam a könyvtár olvasói részére.November 12. 14- 16 óra Az internet összehoz! N@gyiKlub-találkozó.November 15. 18 óra Hogyan segít Jézus a valódi életcél megtalálásában? Dr. Reisinger János irodalomtörténész művelődéstörténeti előadássorozatának 2. része. November 16. 16 óra Száműzöttek a Hortobágyon: könyvbemutató és a borsósi kényszermunkatábor lakóinak találkozója. Vendég: Kováts Dániel, a könyv szerkesztője. November 23. Ismeretlen ismerősök: Borsod-Abaúj-Zemplén megye hírességei. 105 éve született Latabár Kálmán: kiállítás a könyvtár anyagából a földszinti aulában.A Gyermekkönyvtár novemberi programja:November 12. 10 óra „Őszi éjjel izzik a galagonya” Az ősz kincsei – a valóságban és a könyvek lapjain: könyvtárhasználati foglalkozás.November 13. 10 óra 30 Pompás falevelek ovisokkal. Aranysárgától a bordóig – őszi levelek dekorációs homokból.November 13. 13 óra 30 Mesés könyvtári betűország. Illusztrációból mesét: „mesés” foglalkozás második osztályosoknak.November 16. 10 óra Sün Balázs – papírtechnikával. Játszóház – negyedik osztályosoknak.November 20. Műhellyel az olvasás szolgálatában. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gyermekkönyvtáros Műhely szakmai napja. Helyszín: Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár, Kazincbarcika. 10 órakor a szakmai nap résztvevőit köszönti: Molekné Kőrösi Beatrix, könyvtárvezető. 10.15 a mesék szerepe a lelki egészség megőrzésében. Előadó: Koszecz Sándor népmesekutató, Hunra-tanácstag. 11.00 a Gyermekkönyvtár bemutatkozik... 11.30 bábterápiával az olvasás szolgálatában. Előadó: Tompa Istvánné, gyermekpszichológus.

  • 2007-11-07 12:07 Mesterbérlet hangverseny

    Alighogy hazaérkeztek Svájcból a Miskolci Szimfonikusok, máris egy új koncertre készülnek. A Mesterbérlet sorozat következő hangversenyét november 8-án este hét órától tartják a Művészetek Házában. A zenekar Ábrahám Márta hegedűművész és Rohmann Ditta csellóművész közreműködésével ad hangversenyt. Vezényel és zongorázik Kovács László.

  • 2007-11-07 12:06 Megnyitotta kapuit a Gárdonyi

    Október elején avatták fel a város legendás hírű művelődési házát, amely évtizedeken át vonzotta a fiatalokat, majd pusztulásnak indult, most azonban újból közösségformáló szerepet kap. A megújult intézményben november 10-én rendezik az első koncertet. Harminc év után újra a Gárdonyi színpadán koncertezik a Héliosz, és vendégzenekarként fellép a Smith Rock együttes. A Gárdonyi egy sokfunkciós ház lesz a jövőben – tervezik például, hogy ideköltözik az Idősügyi Tanács, hogy gondozási központot működtetnek itt, és persze, ahogy régen, kulturális célokat is szolgál majd.

  • 2007-11-07 12:06 Ukrán esttel kezdődött a programsorozat

    Grigorij Skovoroda ukrán költő és filozófus születésének 285-ik évfordulójára rendezett ünnepséget az Ukrán Kisebbségi Önkormányzat. A kulturális esten – amelyet hétfőn este az Ifjúsági és Szabadidő Házban tartottak – fellépett többek között a Pocsemucski táncegyüttes és a Randevú Balettegyüttes Odesszából. Ezzel a programmal kezdődött hétfőn a Miskolci Ősz rendezvénysorozata, amely november 9-én a Miskolci Illés Emlékzenekar koncertjével folytatódik. A két héten át tartó programsorozatban fellép a Fogi Színház az Oroszlánkirály című gyermekelőadással, a Miskolci Ifjúsági és Fúvószenekar Hollywoodi kalandozások című filmzenei koncertjével és a Másképp Kísérleti Műhely egy zenés irodalmi esttel is. Emellett lesz Hobo Blues Band koncert és a programsorozat zárásaként egy fergeteges Dixie-ünnepet kínálnak a közönségnek novemberben. A dixie történetét fényképeken a Miskolci Fotógalériában Ádám János mutatja be a közönségnek.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!