Környezet

  • 2014-05-03 17:46 Megtisztítják a kéktúra útvonalát

    Önálló eseménnyel csatlakozott a 'TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért' akcióhoz a Magyar Természetjáró Szövetség. Az országos szemétgyűjtési akció keretében május 9-11. között megtisztítják a szeméttől az Országos Kékkör túraútvonalát - írja közleményében az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség.

  • 2014-05-03 17:14 A Bükk forrásainál túráznak

    Május 4-én, vasárnap rendezik meg, a hagyományos, Bükk Forrásai nyílt túrát. A találkozó 8.20-kor lesz Felső-Majláthon, az 1-es villamos végállomásánál, a 15-ös autóbuszmegállóban.

  • 2014-05-03 16:29 Citromsárga riasztás szinte az egész országra

    Nem sokkal fél négy előtt a figyelmeztető előrejelzés mellett citromsárga riasztást adtak szinte az egész ország területére.

  • 2014-05-02 10:46 Negyvenmillió forint értékű halat telepítenek idén a Tisza-tóba

    A tavalyi évhez hasonlóan, az idén is mintegy 40 millió forintot fordít a tározó halállományának pótlására és gyarapítására a vízkezelő Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. – közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

  • 2014-05-02 09:00 Az erdészek is csatlakoznak a TeSzedd! akcióhoz

    Az Északerdő Zrt. a korábbi évekhez képest nagyobb létszámmal csatlakozott a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! mozgalom szemétgyűjtő akciójához.

  • 2014-05-01 16:17 Állati majális

    A Miskolci Állatkert és Kulturparkban is megünnepelték május 1-ét. Egykor a természet megújulásának ünnepe volt május 1-je. A munka ünnepéről így nem feledkeztek meg a vadasparkban sem.

  • 2014-05-01 13:38 A magyar agrárium nyertese az uniós tagságnak

    A magyar agrárium haszonélvezője az uniós tagságnak, az EU többéves költségvetésében Magyarország nettó kedvezményezetti státuszt élvez, amelyből az agrárium is nagymértékben részesedik - értékelte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI megkeresésére Magyarország uniós tagságának elmúlt egy évtizedét.

  • 2014-04-28 21:29 Több mint ezer helyszínen szedik majd a szemetet a TeSzedd! önkéntesei

    Már több mint ezer helyszínen lehet csatlakozni a "TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért" akcióhoz - ismerteti az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) Nonprofit Kft. az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

  • 2014-04-27 21:06 Szlankó Zoltán és két amerikai társa megérkezett az Everest alaptáborába

    A Lhoce 8516 méter magas csúcsára igyekvő Szlankó Zoltán és két amerikai társa, Cleo Weidlich és Alex Goldfarb vasárnap délben sikeresen megérkezett az Everest alaptáborába.

  • 2014-04-27 17:42 Föld napja a múzeumban

    Családi rendezvénynek adott otthont a lillafüredi Herman Ottó Emlékház vasárnap. A Föld napja alkalmából megrendezett közösségi programon számos lehetőség várta a kicsiket és a nagyokat, akik a jó időnek köszönhetően érkeztek is szép számmal. Az egyébként is sokszínű programot pedig a gyerekek újabb játékkal is bővítették – csigákat gyűjtöttek, s azokkal is játszottak többek között.

  • 2014-04-26 21:58 Riasztást adtak ki a köd miatt

    Hajnalra hat megyében képződhet tartós köd, ezért riasztás van érvényben. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 19 és 23 fok között alakul.

  • 2014-04-26 21:27 Csernobil - nukleáris szimbólum a Kossuth téren

    A 28 éve történt csernobili atomkatasztrófáról és annak közel százezer áldozatáról emlékezett meg a Greenpeace ma Budapesten, a Parlament előtt.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!