Közélet

Állati majális

2014-05-01 16:17

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Miskolci Állatkert és Kulturparkban is megünnepelték május 1-ét. Egykor a természet megújulásának ünnepe volt május 1-je. A munka ünnepéről így nem feledkeztek meg a vadasparkban sem.

Az állatkertbeli majálison a legfőbb attrakciók természetesen maguk az állatok jelentették, de volt májusfa is az állatsimogatás és állatbemutatók mellett. A szép időnek köszönhetően sokan kilátogattak a vadasparkba, hogy a hosszú hétvége ünnepi napját a természetben töltsék.

csanyiki_majalis_140501_vcs_24.jpg

Zsiga Marcell alpolgármester családjával látogatott ki a vadasparkba. Mint mondta, olyan programok vannak az állatkertben, amelyek a kisgyermekes családok számára tökéletes kikapcsolódást nyújtanak.

– A Népkerti majális mellett kijöttünk a vadasparkba is, hiszen itt olyan szórakoztató programok vannak, amik segítségével a gyerekek interaktív formában találkozhatnak az állatokkal – tette hozzá.

csanyiki_majalis_140501_vcs_32.jpg

Egy technikai újdonsággal is várták a szervezők a vadasparkot választókat csütörtökön. A magyar nyelvű fajtáblák mellett ugyanis felkerült egy kód is, amelynek szerepe, hogy a Wikipédia magyar és idegen nyelvű oldalait is az okostelefonokra varázsolja, így a látogatók egyből hasznos információkhoz jutnak az állatokkal kapcsolatban.

csanyiki_majalis_140501_vcs_30.jpg

A vadasparki majális legkedveltebb programja az állatetetés volt.

K. J.
Fotó: Végh Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!