Miskolc anno

Evangélikus templom Diósgyőrben – akkor és most…

2013-04-20 14:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE 12_diosgyori_templom_kepeslap.jpg

A diósgyőri vár szomszédságában ma is meglévő parókiát 1898–1899 között építették. Ugyanazon a telken 1898 nyarán kezdtek az evangélikus templom építéséhez, s azt 1902-ben szentelték fel.

12_diosgyori_templom_1304417ml_3.jpg
Tervezője a vasgyári kolónia építkezéseiről is ismert Szvetlik Mátyás volt, de a megvalósult tervet munkatársa, a szintén vasgyári tervező-építész, Murányi Lajos készítette. Változtatásra a belső födém kialakítása miatt volt szükség. Az egyházi épületegyüttes az elővárra épült, amelynek kelet-nyugat irányú elrendezése az alapok ásása során derült ki. Nagymennyiségű emberi csont és a vári élethez kapcsolódó tárgyi emlékek is előkerültek. (A csontokat az egyházi jegyzőkönyv szerint közös koporsóba temették el.) A templombelső a miskolci Zsupán János műhelyéből került ki, míg a harangokat Sopronban készítették. A harangok az első és a második világháborúnak is áldozatául estek. A templom felújítására az 1950-es évek végén és a XXI. század elején került sor. 
(Sáfrány Gy. József képeslapja, Dobrossy István szövege, Mocsári László fotója)



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!