Kultúra

Névadó – Aulich Lajos

2013-03-24 12:39

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az Avas keleti részén, északról a Perczel Mór, délről a Szabadságharc utca által övezett, illetve azokban folytatódó utcánk. Az elnevezés egyidős a városrésszel, korábban a Győri kapuban volt Aulich Lajos utca.

aulich_lajos.jpgPozsonyban született, tanulmányait magániskolában végezte, majd 19 éves korában hivatásos katonai pályára lépett. Részt vett a Napóleon elleni háborúban, számos helyen szolgált, de a szabadságharc előtt Pozsonyban állomásozott. Ő volt az utolsó rendi országgyűlést (1847–1848) biztosító katonai egység parancsnoka. A szabadságharc alatt járt a délvidéki hadszíntéren, majd feladata Pozsony védelme lett, 1849 elején a bányavárosokon és a Branyiszkói hágón át a Felső-Tiszáig vezette csapatait mint a Görgey alá rendelt hadtest egyik parancsnoka.

A szabadságharc végső szakaszában a Szegedre települt kormány hadügyminisztere lett. Követte a kormányt Aradra is, és részt vett annak utolsó ülésén, 1849. augusztus 10-én. A következő napon lemondott tisztéről, Görgey hadseregéhez csatlakozva tette le a fegyvert. Az Aradon kivégzettek között az utolsó előtti volt.

1793–1849 között élt, a hadsereget tartotta élete céljának, így nem is nősült meg. Görgey tábornok a stratégát tisztelte benne. Miskolcon 1849. február 21–23. között járt, amikor a kápolnai csatára indulva hat főtiszt – később tábornok – tartózkodott városunkban.

D. I. | MN


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!