Városházi hírek

  • 2012-11-01 08:43 Miskolc felkészült a hajléktalanok téli ellátására

    Miskolc városában tavaly nem volt fagyhalál az utcákon, de az önkormányzat a saját, fűtetlen lakásukban élőkre is odafigyel és segít. A hajléktalanokat ellátó szervezetek is felkészültek a télre, hogy megelőzzék a tragédiákat.

  • 2012-10-25 08:36 Helytörténeti oktatás, ingatlanügyek, parkolási rendelet a közgyűlés előtt

    Ismét sok fajsúlyos ügy napirendre került a miskolci közgyűlés októberi, rendes ülésén. A képviselők a sürgősségi indítványokkal és a zárt ülés napirendjeivel együtt több mint 20 témáról tárgyaltak: napirenden szerepelt egyebek mellett a miskolci, helytörténeti oktatás koncepciója, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Kft. cégvezetőjének megbízása, a miskolci Köznevelési Intézményműködtető Központ működési modelljének kialakítása. és a parkolási rendelet módosítása is.

  • 2012-10-21 16:19 Év végéig Kovács László irányíthatja a szimfonikusokat

    Kovács László karnagy irányíthatja év végéig a Miskolci Szimfonikus Zenekart – amennyiben az erről szóló előterjesztést megszavazza Miskolc közgyűlése októberi ülésén, jövő héten.

  • 2012-10-03 16:55 A perecesi gondozóházról

    A szociális ellátórendszer átalakítását bírálta szerdai sajtótájékoztatóján az MSZP. A párt önkormányzati képviselői úgy fogalmaztak, a közgyűlésen elhangzottakkal ellentétes, ami azóta történt a perecesi gondozóház ügyében.

  • 2012-10-03 16:20 Kihelyezett bizottsági ülés az Andrássyban

    Rendkívüli, kihelyezett bizottsági ülést tartott október 1-jén a miskolci önkormányzat Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága az Andrássy Gyula Szakközépiskolában.

  • 2012-10-03 12:41 Szigorították a közterületi italfogyasztást

    Jelentősen szigorította a közterületi italfogyasztás szabályait a miskolci képviselő-testület legutóbbi ülésén. Ennek értelmében tiltott, kirívóan közösségellenes magatartást követ el az, aki közterületeken, különösen az élelmiszereket, palackozott italokat árusító üzletek előtt és környékükön, a beépítetlen, bárki által megközelíthető ingatlanokon, illetve a lakóépületek kapualjaiban szeszesitalt fogyaszt.

  • 2012-09-27 16:10 Fogadóórát tart Zsiga Marcell

     Alpolgármesteri fogadóórát tart Zsiga Marcell október 3-án, délután 3 órától a tárgyalójában.

  • 2012-09-25 15:54 „Én nagyon szeretem Miskolcot” – bemutatták a város új arculatát

    Prezentációval egybekötött sajtótájékoztatón mutatták be Miskolc új arculatát, logóját kedd délután a városháza megújult Dísztermében. A tájékoztatón elhangzott, az új megjelenés kidolgozására olyan ügynökségeket kértek fel, akik hasonló területen már bizonyítottak, tapasztalatot szereztek, akik több esetben letették az asztalra egy cég, egy intézmény, vagy város, márka arculatát.

  • 2012-09-24 16:41 Miskolcé az Idősbarát önkormányzat díj

    A Szociális és Családügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium államtitkár-helyetteseitől vehette át pénteken az Idősbarát önkormányzat díjat Miskolc képviseletében Pfliegler Péter alpolgármester.

  • 2012-09-12 21:17 Jegyzői válasz a szocialistáknak

    Csiszár Miklós jegyző írásban válaszolt az MSZP szerdai sajtótájékoztatóján a közgyűlési ülésekkel kapcsolatban elhangzottakra.

  • 2012-09-12 13:33 Ügyfélfogadás a Bűnmegelőzési Centrumban

    A közrend, közbiztonság növelése érdekében ügyfélszolgálati iroda kezdte meg működését a belvárosi Bűnmegelőzési Centrumban, ahová várják a lakossági bejelentéseket. 

  • 2012-09-06 18:12 Kassa és Miskolc: együtt a kultúráért és a turizmusért

    Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön Miskolc és Kassa polgármestere, melynek célja a Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 projektben való közös munka a turizmus és a kultúra területén. Kriza Ákos és Richard Raši köszöntője után a programokat ismertették a résztvevők.

Miskolc TV mai műsora

2019-08-20 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!