Közlekedés

  • 2014-07-16 13:06 Jól halad a kátyúzás – száznál is több utcában jártak már

    A városban már száznál is több utcában, kisebb-nagyobb forgalmú úton végeztek kátyúzást az idei évben. Idén közel 50 millióval több, mintegy 200 millió forint áll rendelkezésre a munkák elvégzésére. A korábbi kátyúzásoknak köszönhetően viszont kevesebb a kátyú – az idén mintegy tízezret kell megszűntetni.

  • 2014-07-16 12:31 Megújulnak az Aulich utcai buszmegállók

    Az egyik megállót már a hét elején átadták, és a következő is csak néhány napot várat magára. Ezen felül lesz még játszótérbővítés, járda csere és számtalan fejlesztés– mondta Eperjesi Erika, a terület önkormányzati képviselője.

  • 2014-07-16 11:22 Javítják az ivóvízellátást - kezdődik a betonozás

    Az ivóvízellátás-javító projekt keretében megkezdődik az alaplemez betonozásának kivitelezése Miskolctapolcán. A betonszállítás július 17-én, csütörtök reggeltől július 19-én, szombatig tart, és a Miskolctapolcai út – Iglói utca – Pazár István sétány útvonalon történik majd.

  • 2014-07-16 09:55 Halálra gázolt egy kerékpárost a vonat Füzesabony és Mezőkövesd között

    Halálra gázolt egy kerékpárost a Rákóczi EuroCity Füzesabony és Mezőkövesd között szerdán reggel – közölte Both Ferenc, a MÁVINFORM sajtóügyeletes az MTI-vel.

  • 2014-07-16 09:42 Egy-egy sávon megindult a forgalom az Andrássy úton

    Egy-egy sávon már lehet közlekedni az Andrássy úton, amelyet kedd este egy tűzeset miatt lezártak.

  • 2014-07-16 09:13 Ezekben az utcákban kátyúznak ma

    A Miskolci Városgazda Kft. ma is folytatja a kátyúzást Miskolcon. Tájékoztatásuk szerint a mai napon (időjárástól függően) az alábbi utcákban történik kátyúzás:

  • 2014-07-15 18:28 Ki szállítana Miskolcra 75 CNG-buszt?

    A hazai és az európai hivatalos közbeszerzési értesítőben is megjelent az MVK Zrt.-nek a „részvételi felhívása” 75 darab, sűrített földgázzal üzemelő busz, valamint töltőállomás beszerzésére. Ezzel újabb nagy lépést tett a miskolci közlekedési cég a buszpark megújítása felé.

  • 2014-07-14 19:23 Csaknem félmillió parkolási tranzakciót hajtottak végre az új mobilparkolási platformon

    Az új mobilparkolási platformon a július 1-i indulás óta a felhasználók csaknem félmillió parkolási tranzakciót hajtottak végre. Egyes viszonteladók az országos rendszerhez való csatlakozásuk után megháromszorozták az általuk bonyolított napi parkolási tranzakciók számát - közölte a Nemzeti Mobilfizetési (NMF) Zrt. hétfőn.

  • 2014-07-14 17:52 Épül a Kandó tér

    Megkezdődött a Kandó Kálmán tér átépítése: felújítják a villamospályát és akadálymentesítik a peronokat. A rekonstrukció a Zöld Nyílra elnyert támogatásból történik. Augusztus közepéig vágányzár van érvényben az érintett szakaszon, de az iskolakezdés idejére már egy vágányon megindulhat a forgalom.

  • 2014-07-14 13:20 Nőtt az üzemanyagok fogyasztása az első félévben

    Az első félévben 5,3 százalékkal nőtt az üzemanyagok fogyasztása a magyar piacon az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a benziné 3,0 százalékkal, a gázolajé pedig 7,1 százalékkal emelkedett.

  • 2014-07-14 12:29 Bosch: a magyar háztartások 42 százalékában van autó

    A magyar háztartások 42 százalékában van autó, 40 százalékában egy, további 2 százalékában pedig több gépjármű található, az autók átlagosan valamivel idősebbek 11 évesnél - derül ki abból a felmérésből, amelynek eredményeit hétfőn juttatta el az MTI-nek a Bosch.

  • 2014-07-13 21:36 Halálos baleset a Róbert Károly körúton

    Egy férfi meghalt, egy gyermek és egy nő megsérült Budapesten, a XIII. kerületben történt balesetben - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap este az MTI-vel.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!