Sport

Gazdag hétvégi sportkínálat

2013-11-22 10:41

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE mvsi_tatabanya_131116ml_12.jpg

A listavezetőt fogadja a DVTK, a vízilabdások a hibátlan őszi mérlegért utaznak Angyalföldre, a Jegesmedvék ismét két találkozót vívnak, az amerikaifocisták pedig Nyíregyházán tornáznak. Gazdag hétvége előtt állnak a miskolci sportbarátok.

A sporthétvégét ezúttal is a jégkorongozók nyitják, a Miskolci Jegesmedvék a már megszokott péntek-vasárnap ritmusban lépnek jégre a hétvégén. Pénteken Érsekújvárra látogatnak Bob Deverék, míg vasárnap az Újpestet fogadják, mindkét találkozó 18 órakor kezdődik.

Péntek este újabb rangadó vár a Miskolc Városi Sportiskola férfi kézilabdásaira, az ötödik helyen álló MVSI a harmadik, ám tőle mindössze egy ponttal többet szerző Debreceni EAC-ot fogadja 18 órától az egyetemi körcsarnokban. A lányok 16 órától szintén egy debreceni alakulattal, a DVSC-TVP III-mal mérkőznek meg az Avasi Gimnáziumban – mindkét csapat nyolc ponttal áll a tabellán.

Szombat

Utolsó idei mérkőzését játssza szombaton az eddig száz százalékos Miskolci Vízilabda Club. Binder Szabolcs együttese 11.30-tól a Tüzér utcában száll vízbe a sereghajtó Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület vendégeként.

A Női Közép-Európai Liga 12. fordulójában a Rózsahegy vendége lesz szombaton 17 órától az Aluinvent DVTK női kosárlabdacsapata.

Szintén idegenben lép parkettre szombaton a DVTK-Vénusz, mely az ELTE-BEAC-hoz látogat a BEAC Sportcsarnokba a futsal NB I 11. körében (19.20). A fővárosiak eddig mindössze egy-egy győzelmet és döntetlent értek el, a tabella utolsó előtti helyén szerénykednek, míg a Vénusz 17 ponttal a negyedik.

A röplabdások hazai környezetben szerepelnek, ugyancsak szombaton. A Csokonai utcai csarnokban 17 órától a Palota RSC-t fogadja az Albrecht-MVSC-MVSI a női röplabda NB I 13. fordulójában.

A Kemény Dénes Városi Sportuszodában rendezik a XIX. Testvérvárosok kupa és XXVI. Bitskey Zoltán Nemzetközi Úszó Emlékversenyt szombaton. A megmérettetésre közel háromszáz versenyzőt várnak a szervezők.

Vasárnap

A hét utolsó napján rangadó vár a DVTK labdarúgócsapatára. A héten a Ligakupa A csoportjából elsőként továbbjutó piros-fehérek a listavezető Videotont fogadják (16.30) a diósgyőri stadionban az NB I 15., utolsó „őszi” fordulójában.

Vasárnap idegenben folytathatja remek szériáját a Miskolci Floorball Egyesület, mely a sereghajtó otthonába látogat az OB2 6. fordulójában. A két hazai mérkőzés (Szeged 13:2, Neumann 7:2) óta veretlen borsodiak újabb győzelemre készülnek a szolnoki SZHSE Cannibals FK vendégeként. A felek közös múltja a vendéglátókat hozza ki győztesen a párosításból, de az idei évben meglepetés lenne a jászsági siker. A mérkőzés délelőtt 11 órakor kezdődik.

A Miskolc Renegades vasárnap Nyíregyházán vesz részt az I. Kutykó Nemzetközi Amerikai Football Aréna Kupán. A klub két csapatot indít a tornán, hogy minél több játékosnak játéklehetőséget biztosítson. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban rendezendő torna menetrendje a Renegátok honlapján olvasható.

S. P.
fotó: archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-12-04 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!