DVTK
-
2010-05-18 21:18 Fél órával korábban az MTK ellen
Fél órával korábban lesz az idényzáró, a DVTK hamarabb kezdi vasárnapi bajnokiját a fővárosiakkal.
-
2010-05-15 18:35 Fradi-győzelem az esőben
A Ferencváros Tutorić fejesgóljával elvitte a három pontot Miskolcról, de a diósgyőri fiataloknak nincs okuk szégyenkezni, az első félidei játék talán a legjobb volt a tavaszi szezonban. Ezt a publikum is értékelte, hiszen a játékosok tavasszal első alkalommal kaptak tapsot a közönségtől.
-
2010-05-15 15:14 DVTK – FTC 0-1
A középmezőny elején álló Ferencvárost fogadta a már kiesett DVTK az NBI 28. fordulójában. A zöld-fehéreknek még van esélyük a hatodik hely megszerzésére, emellett presztízskérdés is volt a mérkőzés – már csak a rivális szurkolótáborok miatt is. A vendégek a kiegyenlített mérkőzésen szereztek egy gólt, így elvitték Miskolcról a három pontot.
-
2010-05-15 08:53 Diósgyőr – Fradi előtt
-
2010-05-14 20:33 Két újabb távozó a DVTK-nál
Bajzát Péter és Vlado Jeknić után immár az is biztossá vált, hogy sem Zámbó Bence, sem Rohan Ricketts nem lép többet pályára a DVTK mezében.
-
2010-05-14 11:42 Toborzó óvodásoknak
Ez a felhívás ezúttal nem a célcsoportnak szól, hanem a szüleiknek, mert ők még olvasni sem tudnak. De focizni, mozogni talán szeretnek.
-
2010-05-13 13:19 Malina: „jól vagyok!”
-
2010-05-12 10:58 Bajzát és Jeknić mehet
A klub hivatalos honlapján megjelent tájékoztatás szerint Bajzát Péter és Vlado Jeknić idén már nem lép pályára a DVTK mezében.
-
2010-05-11 16:42 Takács fúj a Fradi ellen
A Soproni Liga 28. fordulójában megrendezendő DVTK - FTC mérkőzés játékvezetője Takács János lesz, segítői L. Tóth Lajos és Tóth István.
-
2010-05-11 09:17 Radoš először a legjobb
A klub hivatalos honlapjának szavazásán a szurkolók a kapus Ivan Radoš-t választották a csapat legjobbjának a Pakson 1-0-s vereséget szenvedő DVTK-ból.
-
2010-05-08 10:47 Benczés Miklós bemutatkozott a DVTK-ban
Benczés Miklós elárulta, mit mondott vezetőedzői "székfoglalójában" és azt is, hogy mit vár a Paks - DVTK mérkőzésen az idősebb és a fiatalabb labdarúgóktól.
-
2010-05-07 20:06 Polényi a meccs embere
Sikeres volt Polényi Gábor bemutatkozása, élete első NB I-es mérkőzésén őt választották a DVTK szurkolói a csapat legjobbjának.
DVTK 100 év
Kapcsolódó tartalmak
DVTK 100 - 4. rész
Összefoglaló a 100 éves DVTK eseményeiből...
DVTK 100 - 3. rész
A DVTK 100 heti összefoglalója.
DVTK 100 - 2. rész
DVTK 100 - 1. rész
Tudósítások a 100 éves DVTK ünnepi rendezvényeiről.
Százéves DVTK-ünnep
Szombaton volt 100 éve, hogy megalakult a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre, azaz a DVTK. A Városház téren 16 órától ünnepi progra...
A DVTK 100 éves évfordulóját megünneplő esemény részleteit ismertették
Február 6-a a pontos időpontja a DVTK labdarúgócsapata születésnapjának. Ezért ezen a napon ünnepi rendezvényt tartanak a Városház téren, am
DVTK 100 jubileumi teremtorna
1. A mögöttünk lévő hétvégét a labdarúgás és a jégkorong történései uralták, a komoly sikerek győzelmekhez segítették a csapatokat, a miskol
Tarolt a DVTK!
Ma is folytatódott a DVTK100 centenáriumi teremtorna. A vasárnapi napon a Diósgyőr mellett a Debrecen, a Nyíregyháza és Borsod-Abaúj-Zemplén...
Teremfoci torna a DVTK100 jegyében
Közeleg a DVTK századik születésnapja, ennek jegyében rendezték ma a centenáriumi teremtorna első napját....
DVTK 100 centenáriumi teremtorna II.
DVTK 100 centenáriumi teremtorna I.
DVTK100 programsorozat
Kispályás labdarúgó teremtornát rendeznek január 23-án és 24-én a Miskolci Városi Szabadidőközpontban. A rendezvényen a Debrecen, a Nyíregyh
DVTK 100 a Miskolc TV vidotárában
Miskolc TV mai műsora
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!