Sport
Százéves DVTK-ünnep
2010-02-06 13:46






Szombaton volt 100 éve, hogy megalakult a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre, azaz a DVTK. A Városház téren 16 órától ünnepi programmal várták a rendezvényre ellátogatókat.
A miskolci sajtó 1909. szeptember 19-én egy beszámolóval jelentkezett a miskolci labdarúgók egri vendégszereplése kapcsán: „Vasárnap délután volt a futballmérkőzés az ETE (Egri Torna Egyesület) és a miskolczi tornaegyesület (Diósgyőr – Miskolczi Rambellerek) tagjai között az Érsekkert mögötti térségen. A közönség arról győződött meg, hogy az egriek csapata már igen jól képzett, gyakorlott csapat, a diósgyőrieké kezdő játékos csapat. Erre vall, hogy az első félórában 0:3, a másodikban 0:8 volt az eredmény az egriek javára.”.A mérkőzés után két hónappal Vanger Vilmos elemi iskolai tanító és egy öt tagból álló bizottság kérelemmel fordult a helyi vasgyár igazgatójához egy labdarúgó-egyesület létrehozásának céljából. A példát a Miskolci Sportegyesület, a Diósgyőri Ifjúsági Kör és a Diósgyőr-Vasgyári Labdarúgó Ifjúság szolgáltatta, mely alapján Vangerék egy sportegyesület megalapítását határozzák el.

Az egyesület alapító gyűlésére 1910. február 6-án került sor a Vasgyár munkástermében. A gyűlés határozata alapján a klub Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre (DVTK) néven alakult meg. A vezető tisztségek a következő személyek között oszlottak meg: Vanger Vilmos az elnöki, Ihring Antal és Waisz Árpád az alelnöki, Erdélyi Andor a titkári, Hamza István a pénztárosi, Sárossy Lajos az intézői, Sebestyén Antal az ellenőri, Molnár Gyula az edzői és Rozlozsnik József a kellékesi feladatokat látta el. Ennek pont ma van 100 éve.
Az egyesület a száz év alatt több aranykort és válságos időszakot is megélt, de a mai napig fennmaradt és ma ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját. Egész évben számos programmal, rendezvénnyel emlékezik meg az egyesület és a város a jeles dátumról.
Program:
16:00 Paddy & The Rats
16:25 Centenáriumi ünnep - a játékosok érkezése
18:00 Irigy Hónaljmirigy
20:00 Slamo Band

16:00 Elkezdődött a DVTK sportegyesület megalakulásának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség a Városház téren. A Paddy & The Rats együttes kezdte a programot és alapozta meg a hangulatot. Az együttes 2008-ban alakult, különböző nemzetek kocsmazenéit játszák punk-rock elemekkel ötvözve.

17:00 Megérkeztek a játékosok, és a legfiatalabb korosztály csapataitól kezdve a "nagy öregekig" bezárólag valamennyien a színpadra léptek, valamint a sportegyesület vezetői. A tömeg egyre nagyobb, remek hangulatban zajlik az ünnepség a hideg ellenére. Nagy Bélának, az egyesületet működtető kft. ügyvezető igazgatójának jelképesen átadták a DVTK100 című film eddigi bevételét, ő pedig egy 12-es számú mezt a szurkolóknak, mert a diósgyőri szurkolótábor olyan lelkes, hogy szinte 12. játékosa a csapatnak. Káli Sándor polgármester pedig egy 100 év feliratú mezt ajándékozott a DVTK csapatkapitányának, Bognár Zsoltnak.

17:30 Káli Sándor, Miskolc város polgármestere és Orosz Lajos, sportért felelős alpolgármester köszöntötte az ünneplőket, valamint a DVTK valamennyi tagját, vezetőit, sportolóit a 100. születésnap alkalmából. Kihangsúlyozta, hogy párját ritkítja az a szeretet, ami Miskolcon egy sportegyesületet, a DVTK-t körülveszi a sportszerető lakosság részéről. „A városé a DVTK, és a DVTK-é a város” -emelte ki köszöntőjében Káli Sándor polgármester. Természetesen volt születésnapi torta is, a Reflex együttes eljátszotta a DVTK-indulót, de az est folyamán számtalanszor felcsendült spontán a szurkolói torkokból a közismert diósgyőri dal: „Amíg élek én, nem érdekel más, csak a Diósgyőr”.

17:45 Egyre nagyobb a tömeg, a hangulat egyre jobb, amit brazil táncosok is fokoztak látványos műsorukkal. A színpadról a két műsorvezető kb. 4000 fősnek becsülte az ünnepség résztvevőinek számát.
18:00 A színpadon Magyarország egyik közkedvelt könnyűzenei együttese, az Irigy Hónaljmirigy. A fiúk a tőlük megszokott formájukat adják. A térre fergetes hangulatot varázsolnak, ami már így is óriási.
19:00 Az utolsó fellépő a miskociak előtt népszerű Slamo Band volt. Az együttes frontembere a klasszikus Edda Művek fő zeneszerzője és szövegírója, Slamovits István. Remek hangulatú koncertjükkel jó zárást jelentettek az ünnepségnek, ahonnan a több ezres tömeg egy életre felejthetetlen élményekkel térhetett haza.
Fotók1 ITT!
Fotók2 ITT!
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2023-11-28 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.