Holding hírek

117 éves a miskolci villamosközlekedés – tiszteletadás és kitüntetés

2014-07-12 08:43

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE mvk_kituntetes_singlar_140710.jpg

A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. életében nagyon fontos hagyomány a Közlekedési Napok programsorozat, mellyel minden évben tisztelegnek azok előtt, akik 1897. július 10-én lehetővé tették és elindították a miskolci villamos közlekedést, és tisztelegnek azok előtt is, akik azóta is töretlenül működtetik, fejlesztik a miskolci közösségi közlekedést.

2014-ben a miskolci villamosközlekedés 117 éves. Az évforduló alkalmából július 10-én, csütörtökön központi ünnepség keretében elismerésben részesültek a miskolci közösségi közlekedésért dolgozók.

A díjátadó ünnepség minden évben a Közlekedési Napok kiemelkedő része, ahol a közlekedési társaság legmagasabb elismerését, a 2000. évben alapított Meszléri Zoltán-díjat a miskolci közösségi közlekedésért kiemelkedő tevékenységet folytató főállású szakember kapja, a közlekedés fejlesztésében végzett kimagasló, maradandó és példamutató tevékenységéért, a közösségi közlekedés érdekében legalább egy évtizeden keresztül végzett magas színvonalú munkájáért.

2014-ben a Meszléri Zoltán-díjat Palencsár József autóbuszvezető vehette át Singlár Zsolt vezérigazgatótól. Többen kaptak ugyanakkor Törzsgárda emléklapot, valamint Emléklap kitüntetést.

Törzsgárda emléklapban részesült:

•    Brothág Zsigmond
•    Donga László
•    Késely János
•    Kis Miklós
•    Kriskó Albert
•    Laszák Ernő
•    Orosz Imre
•    Sass Imre Tibor


Emléklap kitüntetésben részesült:

•    Barna Miklós
•    Berta József
•    Bikki Éva
•    Bodnár Csaba
•    Breitenbach Imre
•    Búzás Zsoltné
•    Deák Györgyné
•    Dobosi János
•    Fónagyné Hajdu Zita
•    Garami Katalin
•    Garami Lászlóné
•    Juhász Balázs
•    Juhász Csaba
•    Kelemen Béla
•    Kovács Attiláné
•    Lakatos Erzsébet
•    Móricz Szvetlana
•    Oszlányiné Hasap Katalin
•    Óvári Attiláné
•    Pálházai Károly
•    Papp Károly
•    Prebendárcsik Gyula
•    Stampel György
•    Szepesi József
•    Szepesi László
•    Szűcs István
•    Vígh Sándor
•    Vincze Krisztina
•    Zöldi Tibor

minap.hu
Fotó: MVK Zrt.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-12-15 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!