Holding hírek

Mobilparkolás – keddtől 763 a behívószám!

2014-06-30 17:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Keddtől a mobiltelefonos parkolás 810-es behívószáma országosan egységesen, így Miskolcon is 763-ra változik. A hétfői parkolási idő végétől, azaz este 6 órától reggelig minden automatához kirakják az erről tájékoztató táblákat – azonban 1-2 napig eltart, míg a régieket beszedik. Aki rutinból a régit írja be, az figyelmeztető SMS-t kap.

Az autósok július 1-jétől hét közterületi mobilparkolást kínáló szolgáltatón keresztül tudják a díjfizetést elindítani. Továbbra is elérhető lesz a szolgáltatás a három mobilszolgáltatón keresztül. A közös behívószám 810-ről 763-ra változik, tehát aki keddtől mobillal szeretné fizetni a parkolási díjat, annak a 763-at és a zónaszámot kell beírnia.

Perecsenyi Attila, a miskolci Régió Park Kft. ügyvezetője a Miskolc Televíziónak elmondta, a rendszer megváltozására figyelmeztető matricákat már korábban elhelyezték az automatákon. A hétfői üzemzárást követően, tehát este 6 után, amikor már nem kell díjat fizetni a cég közterületi parkolóiban, elkezdik kirakni az új információs táblákat, így kedd reggel már minden autós tájékozódhat a változásról.

– Mivel a régi táblák nem a mi tulajdonunkban vannak, felszólítottuk az előző szolgáltatót, hogy azokat három, napon belül távolítsa el. Aki esetleg továbbra is a 810-es számot írná be, SMS-ben kap értesítést arról, hogy a szolgáltatás ott már nem érhető el.

Aki nem az ad hoc mobilparkolást választja, hanem szerződött valamely parkolási mobilfizetési szolgáltatóval, érdemes ellenőriznie, hogy az csatlakozott-e Nemzeti Mobilfizetési Rendszerhez. Ha nincs, akkor célszerű új szolgáltatót választani.

Az egységes rendszer révén minden közterületi parkolási társaság területén elérhető lesz a mobilparkolás, méghozzá mindenhol mind a hét szolgáltató – tehát bárki bárhol parkolhat a rendszeren keresztül.
A várakozási díjak természetesen nem változnak, annak megállapítása ugyanis önkormányzati hatáskör.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!