Holding hírek

Vakok és gyengénlátók – számukra már nem ismeretlen a Skoda

2013-10-30 20:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE vakok_skoda_villamos_131030ml_13.jpg

A vakok és gyengénlátók megyei egyesületének tagjai ismerkedtek az új Skoda villamos egyik prototípusával szerdán, az MVK Zrt. telephelyén. A közlekedési vállalat fontosnak érezte, hogy ők is tapasztalatokat szerezhessenek még a próbaüzem alatt az új villamosról, de várták észrevételeiket, javaslataikat a további 29 szerelvény gyártásának megkezdése előtt, mivel van még mód és lehetőség a finomításokra.

– Mindkettőnknek nagyon új, a Tatrákhoz vagyunk szokva – mondta el első benyomásait a Skodával való ismerkedés után Lipusz László, aki vakvezető kutyájával érkezett az MVK telephelyére. – Elsőre annyit mondhatok, némileg szokatlan számomra, hogy akadálymentesen végig tudok menni a villamoson, persze ez a mi helyzetünkben teljesen pozitív, üdvözlendő újdonság. Most, a látogatás alkalmával kicsit sokan tolongtunk a járműben, de a forgalomban is lesznek olyan szituációk, amikor sokan utaznak majd a villamoson – tette hozzá.

Mintegy 40-50 vak és gyengénlátó miskolci érkezett szerdán az MVK Zrt. telephelyére, hogy tapasztalatokat szerezzen az új Skoda villamosról, és véleményét, észrevételeit megossza a cég munkatársaival. Mint Bukovenszkiné Borza Mária, a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesületének alelnöke elmondta, a látássérültek számára egy ismeretlen „felület” mindig nagy akadály, s a látogatás alkalmával – mielőtt forgalomba kerülne a villamos – megismerkedhetnek a belsejével, lesz róla elképzelésük, hogy hol tudnak felszállni, hogyan tudnak továbbhaladni, hol lesznek a jelzőgombok.

vakok_skoda_villamos_131030ml_03.jpg

– Megismerik ugyanakkor az üléseket, tudni fogják, hol tudnak beállni a kutyával. Nem egy ismeretlen területen kell majd tehát keresgetniük, hogy hová menjenek – emelte ki az egyesület alelnöke. Hozzátette, a gyengénlátók számára pedig a digitális kijelzők bekapcsolásánál az lesz a fontos, hogy mekkora betűmérettel jelennek meg az információk, mennyire világos a felirat, és pontokból áll-e össze a betű.

Mint a minap.hu beszámolt róla, szeptemberben a Látás-Mód Alapítvány, valamint a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesületének tagjai tettek látogatást a miskolci közlekedési vállalat telephelyén. Akkor Braun János, a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesületének képviselője kiemelte, egyértelmű, hogy a villamos alkalmas arra, hogy a segítséggel élők használják.
– A belső tér teljes mértékben alkalmas arra, hogy használhassuk, az aktív kerekesszékekkel végighaladjunk. A hangos utastájékoztatás, akadálymentesítés is kiválóan működik, tehát első tapasztalataink nagyon pozitívak – mondta.

vakok_skoda_villamos_131030ml_26.jpg

A mozgássérültek mellett a szerdai látogatáson részt vevő vakok és gyengénlátók is nagy többségében elégedettek voltak a villamossal, észrevételeiket, kéréseiket pedig elmondták a cég jelenlévő munkatársainak.

Szórád Róbert üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgató nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a vakok és gyengénlátók elfogadták az MVK Zrt. meghívását. Kiemelte, köszönettel fogadják, hogy észrevételeikkel, tanácsaikkal segítenek a városi közlekedési cégnek abban, hogy minél kényelmesebbé és használhatóbbá tegyék a vállalat járatait.



– Társaságunk számára kiemelkedően fontos, hogy a nemsokára forgalomba álló új járművek minél jobban ki tudják szolgálni a lakosság minden rétegének igényeit, kiemelten azokét is, akik valamilyen hátrányban szenvednek – hangsúlyozta Szórád Róbert.

Hozzátette, kérték a most látogatásra érkezett vakokat és gyengénlátókat ugyanakkor arra is, hogy tapasztalataikat osszák meg sorstársaikkal is, s így már számukra se legyenek majd idegenek a Skoda villamosok üzembe helyezésüket követően.

vakok_skoda_villamos_131030ml_41.jpg

– Kértük őket, hogy tekintsék meg, próbálják ki az új járművet, tegyenek javaslatokat, észrevételeket, mert ezeket még be tudjuk építeni, fel tudjuk használni a sorozatgyártás beindulásakor, tudjuk jelezni a gyártónak, hogy milyen változtatásokat szeretnénk eszközölni az új járműveken – fogalmazott az üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgató.

Mint ismert, a Zöld Nyíl villamos projekt keretében még 29 új Skoda villamos érkezik Miskolcra – kettő már városunkban teljesíti tesztköreit. A 31 Miskolcra érkező új Skoda villamos mindegyikére jellemző, hogy teljesen alacsonypadlósak, mindegyiken hangos utastájékoztató rendszer működik majd, a megállók peronja egy szintben van a villamos padlójával, és a megállók is akadálymentesen használhatók.

Kujan I.
Fotó: Mocsári L.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!