Holding hírek

Télen is többet kínál majd a Selyemréti Strandfürdő

2013-10-13 15:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE selyemreti__strand_130710ml_09.jpg

Több mind négyszer annyian választották a július 7-től, az új fürdőrész próbaüzemétől a szezon végéig a Selyemréti Strandfürdőt, mint az előző év azonos időszakában. A „villanytelepi” egyébként, az elmúlt évtizedes gyakorlatnak megfelelően már készül a téli időszakra, amikor is – hosszú évek után először – ismét nem kell majd nélkülözni a dögönyözőket, újítások egy részét téleg is igénybe vehetik a vendégek.

Beke Tibor, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője elmondta, az idei szezont annak ellenére is jelentős bővüléssel zárta a Selyemréti Strandfürdő, hogy a bővítési munkák utolsó egy hónapjára, júniusban be kellett zárni az addig működő egy medencét is.
– A megnyitót követően aztán július 7-én tesztüzemben, újranyílt a strand, és az azt követő egy hónapban, folyamatosan megnyílt minden medence, elindítottunk minden új szolgáltatást a nyári- és a főépületben is. Augusztus 8-tól pedig már teljes üzemben, szezonális jegyárakkal várjuk vendégeinket – mondta az ügyvezető.

Mint a fürdőt is üzemeltető cég első embere elmondta, július 7-től a szezon végéig elérte a 89 ezer főt az összes látogató száma, ami jelentős növekedés az előző év azonos időszakához képest, amikor csupán körülbelül 20-25 ezren voltak kíváncsiak a fürdőre.
– A miskolciak körében, hamar népszerű lett a kibővült fürdő, és a korábbi vendégeink, törzsvendégeink is elégedettek a Selyemréti Stranddal. Sőt nagy örömünkre sok külföldi látogatónk is volt, leginkább lengyelek és szlovákok. Népszerű volt a júliusban újonnan indult éjszakai fürdőzés is, ez reményeink szerint jövőre is folytatódik. A kibővült szauna parkunk iránt is van érdeklődés, de itt még volt szabad kapacitás, a téli időben azonban, az elmúlt évek tapasztalatai alapján biztosan még többen keresik majd fel azt – mondta Beke Tibor.

A szezon szeptember 1-jével véget ért, és innentől már csak az első, 50 méteres, a dögönyöző és az ülőmedence várta a látogatókat, illetve a nyári épületben is már csak egy büfé üzemelt.
– Szeptember elején megnyitott az új büfénk is a főépületben, a téli időszakban itt várjuk majd azokat a vendégeinket, akik megéheztek úszás közben – mondta.

A Selyemréti Strandfürdőt várhatóan október második felében kezdik téliesíteni, akkor fogják felállítani – szokás szerint – a sátrat az 50 méteres medence felé, ennek javítását, a gépészeti karbantartást már megkezdték. Ezen kívül a dögönyöző is egész télen üzemel majd, illetve a főépületben lévő, megújult szaunapark is vár majd mindenkit.

Tajthy Á.
fotó: MiNap - archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!