Holding hírek

Házhoz ment a hivatal – sikeres fórumok, megoldott problémák

2013-08-28 13:19

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kriza_akos_devecz_miklos_sajtaj_130828_ja_1.jpg

Sikeres a polgármesteri hivatal által nyár elején indított „A hivatal házhoz megy” című lakosságifórum-sorozat. Mint elhangzott, az eddigi 12 állomás mindegyikén fajsúlyos témák vetődtek fel, melyek elsősorban a városüzemeltetés, a közbiztonság és a közösségi közlekedés témakörét érintették, a város pedig arra törekszik, hogy a problémákat a jövőben is gyorsan és ellenőrizhetően megoldják, vagyis igazi szolgáltató önkormányzata legyen Miskolcnak.

– A fórumsorozat júniusban indult, és elsődleges célja az volt, hogy a város vezetői megismerjék, és ezzel együtt megoldást is találjanak az itt élőket foglalkoztató gondokra. Korábban számtalan olyan problémáról értesültünk, melyek megoldása nehézkes volt, illetve annak minősége is hagyott kivetni valót maga után. Ezért az a döntés született, hogy kitelepül az önkormányzat a különböző városrészekbe, hogy meghallgassuk és megoldjuk a helyiek legfontosabb problémáit – kezdte Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.

lakossagi_forum_130611_fkcs_12.jpg
Lakossági fórum a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában

A városvezető emlékeztetett, az eddig megtartott fórumok lefedték a város teljes területét, és az azokon megjelentek döntően a városüzemeltetés, a közbiztonság és a közösségi közlekedés témakörében vetettek fel problémákat.
– A fórumokon mindig ott voltak az illetékes főosztályvezetők, osztályvezetők, rendészeti vezetők és az érintett holding-tagvállalatok képviselői. Az eseményeken több mint hatszáz ember jelent meg, és 175 kérdést tettek fel. Arra törekedtük, hogy a város anyagi lehetőségeit figyelembe véve, de belátható időn belül, megnyugtató és teljes körű megoldások szülessenek a problémákra – hangsúlyozta Kriza Ákos.

A polgármester kiemelte, a polgármesteri hivatal fő célja az, hogy szolgáltató önkormányzat működjön Miskolcon, ezért nagyon fontos a jövőben is a hasonló alkalmak szervezése, illetve a lakossági problémák gyors és hatékony orvoslása.

Célkeresztben az MVK, teljesített kívánságok

– A 175 kérdésből egészen pontosan 80, az MVK Zrt.-vel volt kapcsolatos, legtöbben természetesen a menetrenddel kapcsolatban jeleztek problémákat – ezt már Devecz Miklós, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. vezérigazgatója mondta.

A cégvezető leszögezte, sokszor kellett emlékeztetni a lakókat, hogy az MVK a közösségi közlekedést bonyolítja le, nem tud minden egyéni érdeket figyelembe venni, azonban azt is mindig hangsúlyozzák, hogy az MVK a miskolciakért dolgozik.
– Ez a kettő nem ellentmondás, sőt, egymást erősítő tények, és ezt meg is értették a fórumon megjelentek. Sok kérdésnek vettük el az élét ezzel, még több jogos problémára azonban már megoldást is kínáltunk, vagy kínálunk az őszi menetrendben – mondta.

kriza_akos_devecz_miklos_sajtaj_130828_ja.jpg

– Emlékezetes volt például az – folytatta Devecz Miklós –, mikor az egyik fórumon azt kérték, hogy este 7 óra után induljon még egy 2-es busz, mert igény van rá. Az MVK már korábban észlelte ezt, és a fórumon, este 7 óra körül már azt tudta bejelenteni Fodor Attila autóbuszforgalmi osztályvezető, hogy néhány perc, és el is indul a busz Tapolca felé. De több járaton, így például az 1-es busz esetében is történt indulási időmódosítás az utasok kérésére – hangsúlyozta az MVK első embere.

Emellett több járaton, több időpontban indít az MVK alacsonypadlós járatokat – ezt a mozgássérültek, illetve az őket képviselő szervezet kérte, ők egyébként az új villamosokat is megtekintik a jövő héten, szeretnék ugyanis ismerni észrevételeiket a sorozatgyártás elindítása előtt.

Még több, még pontosabb csatlakozás

Devecz Miklós elmondta, nagy előrelépés történt a csatlakozások biztosításában is, már jelenleg is több járaton, több időpontban nyújt az MVK garantált csatlakozást egyik járatról a másikra, az őszi menetrendváltástól pedig mindezt (melyik járatról, pontosan mikor, melyik járatra biztosítanak átszállás) egyértelműen jelzik majd a menetrendben is.
– És ha már csatlakozás, nagyon fontos az is, hogy az IC-hez hangoltuk a Tiszai pályaudvarról induló járatainkat. Ezt nyár elején kezdtük, és mostanra folyamatosan kommunikálunk a MÁV diszpécserszolgálatával, így bevárjuk az InterCity kocsikat akkor is, ha azok késnek. Így nem fogadhatja a városba érkezőket sem az, hogy nincs mivel továbbmenni a belváros felé, sem pedig az, hogy éppen az orruk előtt megy el a járatunk – tette hozzá a vezérigazgató.

lakossagi_forum_130711_fkcs_10.jpg

Devecz Miklós szólt egyéb, már teljesített kérésekről is, így szóló helyett csuklós járat indul hajnalban Görömbölyre, tovább tart nyitva a diósgyőri jegypénztár, melynek létére hatékonyabb módon igyekeztek felhívni a helyiek figyelmét is.
– Több helyen pedig fedett utasvárókat kértek bizonyos megállókba. Örömmel jelenthetem be, hogy Eperjesi Erika és Kiss János önkormányzati képviselő fél-félmillió forinttal támogatja körzetében ilyenek kihelyezését, ami még az ősszel meg is történik – hangsúlyozta.

Zöld Nyíl, új buszok

Téma volt a fórumokon a Zöld Nyíl is – ezzel kapcsolatban a legtöbb panasz az 1-es busz várható megszüntetésével kapcsolatban érkezett.
– A járat leállítását az előző városvezetés korábban a projektben vállalta, azonban most Kriza Ákos polgármesterrel dolgozunk egy olyan megoldáson, melynek következtében „a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad”, tehát oly’ módon élne tovább a járat, hogy az nem veszélyeztetné a projekt uniós támogatását – mondta Devecz Miklós.

Mint arról korábban a minap.hu is beszámolt, 75 darab CNG technológiájú, vagyis sűrített gázzal működő, alacsonypadlós, klimatizált autóbuszt szerezne be a közlekedési cég.
– Az ezzel kapcsolatos részvételi felhívásra három ajánlat érkezett, jelenleg a hiánypótlás szakaszában vagyunk, és szeptember 4-ére reményeink szerint már tudni lehet majd, mely cégek adhatnak be ajánlatot. Amennyiben minden rendben halad, jövő augusztusra mind a 75 új busz itt lehet, ezáltal a buszflotta felét teljesen új kocsikra cserélhetjük. Ha beleszámítjuk a 31 új villamost, ami 2015 első negyedévéig megérkezik, az MVK elmondhatja majd magáról, hogy nekünk van a legfiatalabb járműflottánk az országban – szögezte le Devecz Miklós.

gazbusz_cng_mvk_130620ml_29.jpg

Devecz Miklós reményét fejezte ki, hogy a jelenleg is zajló utaskikérdezés és háztartásfelvétel után még pontosabb adatokat kapnak a miskolciak utazási szokásairól és igényeiről, és hamarosan ennek megfelelő, új menetrendet tudnak kialakítani.

A vezérigazgató zárásként köszönetet mondott a lakosságnak a sok észrevételért, leszögezve, hogy azok közt voltak pozitív, a cég munkáját elismerő szavak is.
– Ez utóbbiakat kivétel nélkül tolmácsoltam kollégáimnak, hiszen ez az ő érdemük, és bízom benne, hogy ez is motiválja majd őket abban, hogy még jobban dolgozzanak – zárta Devecz Miklós.

Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-09 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!