Holding hírek

MVK: hóközi lesz a 30 napos, többet fizet a bliccelő

2013-08-26 15:24

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE ellenor.jpg

Hóközi bérletnek hívják szeptember 1-jétől az MVK 30 napos bérleteit, valamint ugyanezzel a fordulónappal változik (nő) a bírságok összege is – közölte a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Ha valaki bliccel, és elcsípik, a helyszínen kell fizetnie, különben duplájára nő a bírság. Viszont ha csak otthon felejtette a bérletét, akkor jelképesre csökken.

A városi közlekedést lebonyolító cég közlése szerint a korábbi 30 napos bérlet esetén csak az elnevezés változik, az is azért, mert a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyeletének nem felelt meg a korábbi. Mint a közlemény írja, a felügyelet megvizsgálta a 30 napos bérletek használatát és arra a következtetésre jutott, hogy „a „hóközi” jellegű, a hónap bármely napján váltható, továbbra is „30 napos” elnevezéssel forgalmazott bérlet megtéveszti, vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót.

„Ezeknek a bérleteknek ugyanis nem – a szó szoros értelmében vett – 30 nap az érvényességük időtartama, hanem mindig az adott hónap adott kezdőnapján 0 órától a következő hónap azonos napját megelőző nap 24 óráig jogosít utazásra. Ez egyes esetekben 31 nap utazást, a legtöbb esetben pont 30 nap utazást, de egy alkalommal – a szökőév kivételével 28 napos február miatt – 29 nap utazási napot jelentett” – idézi a fogyasztóvédelem álláspontját az MVK Zrt.

mvk_hokozi_minta.jpgAz MVK ezért szeptember 1-jétől 30 napos helyett hóközi bérletként hívja majd a bérlettípust. Ez azonban tartalmilag ugyanazt adja majd, mint a 30 napos, vagyis a hóközi bérletek tetszőleges kezdőnappal válthatók, az adott hónap adott kezdőnapján 0 órától a következő hónap azonos napját megelőző napján 24 óráig jogosítanak utazásra (például a hónap 10-én 0 órától a következő hónap 9-én 24 óráig).

A cég közleménye arra is kitér, hogy ugyancsak szeptember első napjától emeli a bírságok összegét is. Az utazási feltételeket megszegő utas a viteldíjon felül szeptember 1-jétől 7500 forint bírságot köteles fizetni. Ha a helyszínen nem fizeti meg az utazási feltételt megszegő utas a 7500 forint bírságot és a viteldíjat, akkor kizárják a szolgáltatásból – azaz leszállítják a járműről –, és a bírság 15 ezer forintra emelkedik.

Abban az esetben viszont 600 forintra mérséklődik a bírság, ha az utas a bírság kiszabásának napját megelőzően már rendelkezett érvényes bérlettel és azt két munkanapon belül az MVK Zrt. Közönségszolgálati Irodájában bemutatja.

minap.hu
Fotó: minap-archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!