Holding hírek
Zökkenőmentesen az új helyen
2013-07-11 13:23
Nem volt fennakadás a költözés miatt a Régió Park Miskolc Parkolási Kft. ügyfélszolgálati ügyintézésében a költözés ellenére sem, az első nap visszajelzése is pozitív.
Ahogy arról már beszámoltunk, a Régió Park Miskolc Parkolási Kft. a gyorsabb, korszerűbb valamint hatékonyabb kiszolgálás érdekében az ügyfélszolgálatát az Arany János utca 37. szám alól a Széchenyi utca 20. szám alá költöztette, az újonnan megnyílt Miskolc Bolt közelébe.A költözés alatt, és az első napon sem volt fennakadás az ügyintézésben, az ügyfelek pozitívan fogadták az új helyet, mondta el érdeklődésünkre Perecsenyi Attila, a kft. igazgatója. Hozzátette, teljes kapacitáson, minden berendezéssel együtt kezdte meg az új helyen a működést az ügyfélszolgálati iroda, melynek tervben van a számítástechnikai és hálózati fejlesztése is.
Az igazgató kiemelte, szeretettel várják az ügyfeleket az új helyen és javasolja, hogy vegyék igénybe a szomszédban lévő, Európa téri mélygarázst. A Széchenyi u. 20. szám. alatt hétköznap 8-16 óra között várják az ügyfeleket, kivéve szerdát, amikor 18 és a pénteket, amikor 12 óráig tartanak nyitva.
H. I.
Fotó: F. K. Csilla
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-20 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.