Holding hírek
Alakulnak a régi és új sétányok, teraszok a függőkertben
2013-06-29 12:18
Minden teraszon, sétányon dolgoznak jelenleg a lillafüredi függőkertben, több olyan is van, mely már 60 százaléknál is nagyobb készültségben van. A munkák – melyek során megújulnak a támfalak, a sétányok, funkcióval töltik meg a teraszokat, de WiFi hálózatot, játszóteret, új bejáratot és két új teraszt is kialakítanak – nyár végére fejeződhetnek be.
A Miskolc Holding Zrt.-től kapott tájékoztatás szerint a találkozások és a virágok terasza 60, míg az Anna barlang terasza 80, a költészet és szobrászat terasza pedig 50 százalékos készültségben van, és már kialakítottak egy központot, mely a térfigyelő kamerák jeleit veszi és rögzíti majd a jövőben, illetve készen van a teraszok öntözőrendszere is. A térvilágítás csaknem száz százalékban elkészült már, és az esőbeálló szerkezete is készen van.Július első heteiben megkezdődik a Kosztolányi Dezső sétány térburkolása, de legintenzívebben jelenleg a kertészeti munkák, a virágok és növények kiültetése halad.
A vízesés terasz acélszerkezetének gyártása folyamatban, ezt is július első heteiben helyezhetik ki a függőkertbe.
A függőkert a „Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése” nevű projekt keretein belül újul meg. A két és fél milliárdos projekten belül a lillafüredi látványosság rehabilitációja 265 millió forintból történik meg, a munkákat a FK-Raszter és a LYRA FLORAE cégek alkotta konzorcium végzi.
A teraszok megújításán kívül egy új bejáratot is kap a függőkert a Hámori tó felől, de játszóteret, esőbeállót is kialakítanak, lesz WiFI elérhetőség, illetve a terület korhű kandelábereket és utcabútorokat is kap.
Tajthy Á.
Fotó: F. Kaderják Cs.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-20 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.