Holding hírek
Az idén még nem változtak a menetrendek és a jegyárak
2011-01-03 18:33
Az MVK Zrt. járatait az utasok egyelőre még a régi menetrend és jegyárak szerint használhatják. A miskolci közlekedési vállalat marketing osztályvezetőjét: Braun Csabát kérdeztük az esetleges későbbi változásokról.
Braun Csaba, az MVK Zrt. marketing-osztályvezetője portálunknak elmondta: a társaság legfontosabb feladata jelenleg a cég konszolidálása és a gazdálkodási egyensúly megteremtése. A gazdasági lehetőségek pontos ismerete után módosulhatnak a szolgáltatás elemei. Az év elején áttekintik a menetrendeket, járatokat, és azokat az utasok és a megrendelő önkormányzat elvárásainak megfelelően fogják a 2011-es évre kialakítani. Ezzel a módszerrel évről-évre egyre közelebb hozzák a szolgáltatásokat az utazási igényekhez, annak érdekében, hogy szívesen vegyék igénybe a tömegközlekedést Miskolcon.Braun Csaba elmondása szerint a jegyek, bérletek ára az idén még nem változott, hiszen a közüzemi szolgáltatások díja – köztük a közösségi közlekedésé sem –, módosult még ebben az évben. A közlekedés költségei között az üzemanyag árak viszont meghatározóak, ugyanis a költségek 17 százalékát teszik ki, ezért a cég szakemberei a konszolidáció keretén belül elemzik a folyamatos üzemanyagár emelkedések gazdasági stabilitásra gyakorolt hatásait.
A gázolaj ára az utóbbi 3 hónapban 5 alkalommal emelkedett összességében literenként 21 forinttal. Ez a tény nagyban meghatározza a cég kiadásait is, aminek pótlása akár jegyáremelkedést is eredményezhet a közeljövőben. Természetesen a jegy- és bérletárak megállapításának jogát továbbra is Miskolc Város Önkormányzata gyakorolja.
Vajtó László
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.