Holding hírek
Különleges várostörténeti kötet
2010-09-29 17:33
Szerdán mutatták be Barna György és Dobrossy István "MISKOLC BELVÁROSA Házak, emberek, történetek" című könyvét, a Miskolci Nemzeti Színházban. A kötet végigvezeti az olvasót Miskolc belvárosának másfél évszázados átalakulásán, 220 épület és 160 híres ember történetével, 1500 fotóval, 500 korabeli sajtóreklámmal.
Káli Sándor polgármester bevezetőjében mérföldkőnek nevezte a várostörténeti kiadványok sorában a Dobrossy István évtizedek alatt összegyűjtött ismeretanyagának, valamint a Barna György gyűjteményében fellelhető várostörténeti dokumentumoknak a felhasználásával készült könyvet, amely „olvasmányosan tanít”. A szerzők arról szóltak, hogy Miskolc mindig többet érdemelt, mint amit tartottak róla, sokszor még az itt élők sem hisznek igazán a város értékeiben.
Mint Barna György fogalmazott: ez azért van, mert nem rendelkeznek kellő ismeretekkel ezekről az értékekről. Meg kell nekik mutatni, milyen gazdag múltú, komoly kulturális hagyományokkal rendelkező hely a település, ahol élnek, ezzel a szándékkal készült a könyv. Mint előszavában fogalmaznak: „egy várost, annak múltját, az elődök által épített házakat, a jeles személyeket és a hétköznapok embereit, a temetőket ismerni kell ahhoz, hogy szerethessük azt a környezetet, amely egyben életünk színtere. A múlt ismeretében dönthetünk helyesen arról, hogy vállaljuk, folytatjuk-e elődeink munkáját, vagy máshol keressük a boldogulásunkat. A város iránti érdeklődésből kialakuló kötődés az első lépcsőfok ahhoz, hogy igazi lokálpatriótának érezzük magunkat. Így válunk alakító részesévé egy élhetőbb városnak. Ez a könyv - reményeink szerint - a múlt megismeréséhez nyújt segítséget."
A Miskolc Holding tagvállalatai által is támogatott kötet mérete miatt is különlegesnek számít, elkészítésénél pedig nyomdai hétszínnyomást alkalmaztak. Egyediségét figyelembe véve döntött úgy a nyomdai kivitelezést végző cég, hogy a 2010-ben kiadásra kerülő könyvek között benevezi a Pro Typographia elnevezésű versenyre, amely a legrangosabb hazai nyomdászati termékversenynek számít.
A szerzők tervei szerint a most bemutatott mű csak az első kötete, egy Miskolc történetét bemutató sorozatnak. Napirenden van ugyanis Miskolc külvárosának történti bemutatása, valamint a miskolci mesterségek számbavétele is.
Fotók itt!
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-14 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.