Holding hírek

Technológiai fejlesztések a biztonságos vízellátásért

2009-05-20 11:58

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE _mg_5250.jpg

Jelentős összegű beruházásokat, technológiai fejlesztéseket valósított meg az elmúlt félévben az Energie AG Miskolc Vízgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. A vállalat vezetői, szakemberei tegnap szakmai rendezvény keretében mutatták be a társaság korszerű, csatorna- és vízhálózat-diagnosztikai berendezéseit a miskolci Városház téren.

Az Energie AG Miskolc Vízgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft.-t a Miskolc Holding Zrt., és az osztrák Energie AG Wasser GmbH. hozta létre, a múlt év tavaszán. Káli Sándor polgármester és dr. Halmai Gyula, a Miskolc Holding elnök-igazgatója a tegnapi bemutató-rendezvény elején egyebek mellett elmondták: az önkormányzati gazdasági társaságok holdinggá szervezésének egyik alapvető tulajdonosi célja a tagvállalatok által nyújtott szolgáltatások javítása volt. Ezen belül is kiemelten kezelték az ivóvízellátás biztonságának a növelését, a miskolci vízmű technológiai felzárkóztatását – többek között nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítésével is. Ennek volt egyik fontos állomása, hogy a Miskolc Holding stratégiai partnerségre lépett a komoly nemzetközi tekintéllyel és tapasztalatokkal rendelkező, osztrák Energie AG konszernnel. – Az új, közös társaságon keresztül számos új szakmai feladat ellátására nyílt, nyílik lehetőség: egyebek mellett korszerű diagnosztikai rendszer kiépítésére, közmű nyilvántartási rendszer kialakítására, működtetésére, hálózati veszteséget csökkentő programok kidolgozására, modern technológiák bevezetésére – hangsúlyozta dr. Halmai Gyula. A technológiai eszközöket dr. Wiedemann Rainer, az Energie AG Miskolc Kft. ügyvezető igazgatója mutatta be. Mint elhangzott, a víz- és szennyvízhálózat hatékony üzemeltetésének, a meghibásodások csökkentésének egyik legfontosabb eleme, hogy a vezetékek megfelelő tömörségűek, szivárgásmentesek legyenek. A hálózat különböző meghibásodásai – rejtett csőtörés, szennyvízelfolyás – a vezetékeken, szerelvényeken észrevétlenül elszivárgó víz ökológiai és gazdasági szempontból is súlyos problémákat okozhatnak. Az Energie AG technológiáival a legmodernebb körülmények között végezhetők a preventív, diagnosztikai, vízellátás minőséget javító szolgáltatások (vízveszteség elemzés, szivárgáshely keresés), ipari kamerás csatorna- és vezetékvizsgálatok, a csatorna- és vízhálózat tömörség-, illetve nyomásvizsgálata. A társaság szolgáltatásainak része a modern, digitális közmű-nyilvántartási rendszerek kialakítása, üzemeltetése, illetve a korszerű csatornatisztítás, folyékonyhulladék-szállítás is.

Fotókm.png


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!