Holding hírek

Miskolc város ünnepe

2009-05-08 17:24

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE miskolcunnepill.jpg

1870–1871-ig Miskolc a hozzá hasonló mezővárosok életét élte. 1870-től azonban új törvény született, amely a városok jogállását tisztázta, új keretbe foglalta. Miskolc ekkor rendezett tanácsú város lett, ami azt jelentette, hogy fontosabb ügyeiben a vármegye döntött. A megyei fennhatóság alól való kikerülésért 1871–1907 között folyt a polgárosodni kívánó város küzdelme. (Részletes program a három napra!)

Miskolc függetlenségét, amely abban nyilvánult meg, hogy hasonló jogokkal rendelkezhetett, mint a megye, csak a korabeli országgyűlés biztosíthatta. Az erről szóló törvénytervezetet Andrássy Gyula gróf belügyminiszter terjesztette elő, de annak támogató előkészítésében részt vett a miniszterelnök, Wekerle Sándor is.
1907 decemberében így született meg az az évi LI. törvénycikk, amely biztosította az önálló törvényhatóságokat megillető jogokat városunknak. A közös ügyek rendezésére időt kapott Miskolc és Borsod megye közgyűlése is. Ennek megtörténte után I. Ferenc József osztrák császár és magyar király kézjegyével látta el azt a dokumentumot (adománylevelet), amely Miskolcot az önálló törvényhatóságot megillető jogokkal ruházta fel, s ehhez címerhasználatot is biztosított.
A királyfejes címert (Szent István királyt ábrázolja), amelynek felirata: Miskolcz Város Törvényhatósága 1907-1909. A dokumentum aláírásának dátuma 1909. Pünkösd hava, azaz május 11. Miskolc város közgyűlése 1990. január 1-jétől ezt az 1909-től használt címert mint a város jelképét újra hivatalossá tette. 1992. április 13-án a közgyűlés pedig IV/55/4220/1992. sz. határozatával május 11-ét Miskolc város ünnepévé nyilvánította. A város napjának megünneplésére először 1993-ban került sor. Azóta minden évben ezen a napon emlékezünk a modern kori város létrejöttére, s ekkor adják át a város kitüntetéseit is.

Miskolc város ünnepéhez kapcsolódó rendezvények és programok:

Május 8.,
a városházán bemutatnak két új kiadványt 11 órakor: Dobrossy István: Miskolc, az önálló törvényhatósági joggal felruházott város 1909–2009, Bócsi Krisztián–Mathilde Mestrallet: Miskolc máskép(p)
Május 9., szombat a Szinva teraszon 8 órakor a játékos VárosJárás startja, 10–16 óráig általános- és középiskolások bemutatkozó műsora, 14 órakor 25 éves a Miskolci Majorette Együttes és vendégeinek (Ónod, Hejőkeresztúr, Megyaszó, Harsány, Mályi, Szihalom) bemutatói, 15 órakor Évák, avagy a nő örök – a Kavalkád Színjátszó Csoport előadása. 17 órakor SÖRÖM-koncert, 18 órakor Red Hot Chili Peppers Tribute Band-koncert, 19 órakor Jacked-koncert, 20 órakor a játékos VárosJárás eredményhirdetése, Retro Music Band-koncert.

Május 9–10., szombat–vasárnap, belváros 10–18 óra: az MVK Zrt. nosztalgiavillamosa ingyenes városnéző körutat kínál, különleges idegenvezetéssel, az utazás során villamostörténeti kiállítás tekinthető meg. Indulás a Tiszai pályaudvarról: 10.18, 11.24,12.30,13.28,14.33 órakor.

Május 9–11., szombat–hétfő, Szinva terasz: 10 órától a Szerelmesek hídján különleges játékokkal vár a „Több mint legenda...” Közhasznú Alapítvány. A gyermekek nagy örömére gyalogbéka-invázió várható. A stand mellett megjelenik majd Breki, a béka és Mumin, a finn kabalafigura is. 10 órától a Holdam Egyesület sátrában szoptatási és pelenkázási lehetőség, szoptatási tanácsadás, információk várandósoknak és kisgyermekeseknek. 10 órától Bemutatkozik a Miskolci Fogyatékosságügyi Szakmai Műhely, 10 órától bemutatkozik a Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub (KKSK) – Factory Aréna (mászófal). A belvárosban kirakodóvásár várja a miskolciakat.

Május 10., vasárnap, Szinva terasz, színpad: 10–17 óráig Civil Kavalkád , civil szervezetek műsorai, 18 órakor Mockba-koncert, 19.15 órakor BMV-koncert.
Miskolci Nemzeti Színház: 9 órától Képek Miskolc város életéből plazmatelevízión a jegypénztár kirakatában, 10 órától az ünnepi közgyűlés eseményei.
Hősök tere 10–16 óráig: az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. és az AVE Miskolc Kft. szelektív hulladékgyűjtési road show-ja.

Május 11., hétfő Szinva terasz, színpad: 10 órakor a Görög Katolikus Általános Iskola gyermek-aerobik bemutatója, 10.30 órakor a JanPi bohócok zenés műsora, 11.15 órakor a Miskolci Musical- és Dalszínház A musical szárnyán című előadása, 12.15 órakor a Fitt&Art Tánccsoport bemutatója, 12.45 órakor Farkaskaland (bohózat) – a Baross Diákszínpad előadása, 13.30 órakor a Csodamalom Bábszínház Tündérszirom című előadása , 14.30 órakor a Ködmön Formációs Táncegyüttes bemutatója, 15 órakor Veterán sportolók díjátadása, majd sportegyesületek bemutatkozása, 16.30 órakor Star Heart-koncert, 17.30 órakor No Thanx-koncert, 19 órakor a Miskolci Majorette Együttes felvonulása a Szinva terasztól a Városház térig.
Szent István tér ivókút mögötti gesztenyefák árnyékában 14–17 óráig Egy kis délutáni zene + tánc – az Egressy Béni–Erkel Ferenc Zeneiskola, valamint a Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanulóinak műsora.
Szinva terasz: 10 órától a korábbi évekhez hasonlóan a város cégeit tömörítő Miskolc Holding Zrt. ebben az esztendőben is színes programokkal várja az érdeklődőket. A holding cégeiről szóló játékos TOTÓ kitöltése, sok-sok nyereménnyel. 10–16 óráig az MVK Zrt. 50 éves IKARUS 31-es veterán busza ingyenes városnéző körutat kínál, különleges idegenvezetéssel, indulás a Szinva terasztól óránként. 14–16 óráig a Miskolci Állatkert és Kultúrpark lakói közül páran a Szinva teraszra „látogatnak”, ahol a vállalkozók meg is simogathatják kedvenceiket. 10–15 óráig honvédségi toborzó sátor, 10–17 óráig zöldek a város napján: környezeti tanácsadás, környezetbarát termékbemutató, öko-lábnyom számítás – Ökológiai Intézet Alapítvány.
Minorita templom 18 órakor hálaadó ökumenikus istentisztelet a városért.
Városház tér 17.30 órakor Reflex-koncert, 18.30 órakor Hot Road Band-koncert, 20 órakor EXOTIC-koncert. 21.30 órakor tűzijáték. 19.30 órától X. Miskolci Csillagparty – ingyenes távcsöves bemutatót tart a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló és a Miskolci Amatőr Csillagászok Észlelő Köre Egyesület.
Kandia köz 10 órától a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület kirakodóvására és bemutatója. Szemere u. 4., 12 órától a Miskolc Kártya ügyfélszolgálatán Miskolc Kártya igényelhető.
Hősök tere EU-HUNEX DECATHLON 2009. – Katasztrófavédelmi gyakorlat 9–12 óráig szakmai bemutatók (eszközök, felszerelések), gyermekprogramok, véradás, 12 órakor ünnepélyes megnyitó, mentőcsapatok felvonulása a Városház térig.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!