Programajánló

  • 2013-12-05 10:49 Az 53 legemlékezetesebb magyar film Miskolcon

    A Művészetek Házának Béke-termében láthatja a jövőben a közönség a legjobb 53 magyar filmet. A huszadik század legmaradandóbb hazai mozifilmjeinek vetítése a Liliomfival kezdődők, már a héten.

  • 2013-12-05 09:56 Pannon-tenger: két hét, több mint kétezer látogató

    Több mint kétezer látogató járt az elmúlt két hétben a Herman Ottó Múzeum új Földtörténeti és Természetrajzi tárában, s az eddigi észrevételek a vezetőség elmondása szerint még a várakozásoknál is pozitívabbak. Egyebek mellett ezekről is szó esett a miskolci TDM új programsorozatának nyitóeseményén, a Herman Ottó Múzeum központi épületében.

  • 2013-12-04 09:20 A Mikulás is megérkezik pénteken a Jégcsarnokba

    A Jegesmedvék következő hazai mérkőzése éppen Mikulás napjára esik pénteken, és a gyerekek kedvence meg is érkezik a Jégcsarnokba.

  • 2013-12-03 21:46 A Mesebirodalomba zakatol a vonat

    Amíg zakatol a feldíszített kisvonat, lehet énekelni, verset tanulni a krampuszoktól, hogy felnőtt és gyermek már ráhangolódva érkezzen meg a Mikulás lillafüredi Mesebirodalmába. Ott már várják őket a Százholdas Pagony hősei, Aprajafalva törpjei, Shrek és barátai, no meg Süsü is. A tizenegyedik éves Mikulásvonattal eddig több mint 130 ezren próbálták ki ezt az élményt, sokan már többször is.

  • 2013-12-03 15:34 Vidám, játékos tömegsport – több mint sport

    Rotary Mikulás-futást rendeznek csütörtökön Miskolc belvárosában. A sorban a harmadik futás célja ezúttal is a sport, a testmozgás népszerűsítése, egy vidám, játékos tömegsport-akció keretében – nem a teljesítmény.

  • 2013-12-02 21:26 Fórumokon tájékoztatnak a Digitális Miskolc programról

    A héten minden nap más-más körzetbe látogat a Digitális Miskolc program fórumsorozata, mely hétfőn a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskolába érkezett. A megjelent érdeklődők részéről rengeteg kérdés hangzott el – elsősorban a pályázásra jogosultak körét, illetve a programban szereplő térítésmentes informatikai képzéseket illetően –, melyeket Bakonyi Zoltán, a programiroda vezetője válaszolt meg.

  • 2013-12-02 16:05 Korszerű és többfunkciós – megújult a perecesi Közösségi Ház

    Közel 21 millió forint támogatást nyert el a Bányász Kulturális Egyesület, az összegből október végére megújult a perecesi Közösségi Ház. Az épületet akadálymentesítették, új, hőszigetelt nyílászárókkal látták el, valamint korszerűsítették a vizesblokkot és a fűtőrendszert is. A fejlesztéssel korszerű többfunkciós intézménnyé vált a Közösségi Ház Perecesen.

  • 2013-12-02 14:43 Karatékák kupája – a senseire emlékeznek

    Vasárnap rendezi a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetség és a Justitia Fuji-Yama SE az Avas kupa és 7. Csordás József nemzetközi karate emlékversenyt a miskolci egyetemi körcsarnokban.

  • 2013-12-01 18:40 „Az első szög után, a második előtt”

    A színháztörténet egyik legtalányosabb szövegét állítja színre Béres Attila a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínében, december 8-án. Georg Büchner Woyzeck című alkotása gyakorlatilag 48 megírt jelenet, amelyet minden rendező maga szempontjai alapján állít sorrendbe. Kegyetlen utazás, igaz történet alapján.

  • 2013-11-29 12:15 Magamnak is ős és idegen

    Különleges kiállítás nyílt a Miskolci Galéria Rákóczi-házában csütörtökön délután. A tárlat Demeter István festményeit, valamint Haris László fotóit tárja az érdeklődő közönség elé.

  • 2013-11-28 21:58 Kiss Csaba beugró lesz a Sirályban

    Gyuriska János betegsége miatt távol marad a Sirály premierről. Helyét a darab rendezője, Kiss Csaba veszi át, aki számára több szempontból is hatalmas kihívás lesz a bemutató, s a további előadások. A rendező, s már szereplő elárulta, eredetileg az író karaktere miatt nyúlt a darabhoz, hiszen általában hólyagként ábrázolják, de Kiss Csaba egészen másképp látja Trigorint.

  • 2013-11-25 17:12 Elkezdődött a Retró véradó hét

    Idén immár második alkalommal rendezi meg a különleges hangulatú Retró véradó hetet a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete és az Országos Vérellátó Szolgálat Miskolci Területi Vérellátója. A rendezvény megnyitóját hétfőn tartották meg, s egészen péntekig érdekes programokkal hívják fel a figyelmet a véradás fontosságára – annak apropóján is, hogy november 27. a Véradók napja.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!