Külföld
-
2014-07-22 15:32 James Rodriguez a Real Madridba igazolt
A Real Madrid kedden hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolta James Rodriguezt, a brazíliai világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutott kolumbiai válogatott sztárjátékosát, aki hat találattal a torna gólkirálya lett.
-
2014-07-22 11:18 A leginkább rászorulók támogatására 29 milliárd forintos program indul
A leginkább rászorulók számára indul program az Európai Unió támogatásával. A háromévesnél fiatalabbak családját, a hajléktalanokat, valamint az időseket élelmiszercsomagokkal segítik a létfenntartásban és életvezetési tanácsokkal a szegénységből kitörésben.
-
2014-07-22 10:11 Főszezonja van a gyógynövények gyűjtésének Erdélyben
A gyógynövénygyűjtés főszezonjában megélénkült az idegenforgalom Erdélyben, a 700 méter magasan húzódó felcsíki falvak határában, ahol szerencsés esetben a neves biológus, Macalik Ernő igazítja útba a természetbúvárokat.
-
2014-07-22 08:45 Ezer nemzeti gárdistát vezényelt a mexikói határra a texasi kormányzó
Rick Perry texasi kormányzó hétfőn bejelentette, hogy ezer nemzeti gárdistával erősíti meg a mexikói határ őrizetét.
-
2014-07-21 10:51 Meghaladja az ötszázat a palesztin halottak száma
Meghaladta az ötszázat a palesztin halottak száma hétfőre a gázai övezeti konfliktusban gázai egészségügyi források közlése szerint.
-
2014-07-20 15:44 Kiss Pál Tamás két második helyet ért el új csapatában
A magyar pilóta az AutoGP ausztriai futama előtt ment át az osztrák Zele Racingtől a brit Virtuosihoz, és a Red Bull Ringen rögtön mindkét futamon dobogóra állhatott.
-
2014-07-20 10:45 Vívó-vb - Szász Emese a legjobb 16 között
Két győzelemmel bejutott a legjobb 16 közé Szász Emese a női párbajtőrözők versenyében a kazanyi vívó-világbajnokságon. Révész Julianna és Budai Dorina egy asszót nyert, Tóth Hajnalka pedig az első fordulóban búcsúzott.
-
2014-07-19 20:33 Vízhez menekültek az emberek a hőség elől
Tömve voltak a strandok egész szombaton a rekkenő hőségben. Aki csak tudott, víz közelében keresett menedéket a kánikula elől. A pályaudvarokon és a városokban vizet osztottak, csakúgy, mint a röszkei határátkelőnél, ahol öt órát kell várni a kilépésre. A térség több országában is rekkenő volt a hőség szombaton, Szerbiában is jóval 30 fok feletti értéket mértek.
-
2014-07-19 19:57 Nyilatkozatháború a maláj gép lelövéséről
Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy bárki megtalálta volna a csütörtökön Kelet-Ukrajna felett lelőtt utasszállító fekete dobozát. A szakadárok azt állították, hogy náluk van, de ezt egyelőre senki nem erősítette meg. A roncsok 15 kilométeres körzetben szóródtak szét, a szakadárok által ellenőrzött területen. Az ukrán kormány szerint az oroszbarát fegyveresek nemcsak az értékek után kutatnak a személyes holmikban, hanem megpróbálják eltüntetni a felelősségükre utaló nyomokat is.
-
2014-07-19 15:27 Kiss Pál Tamás a második helyről indulhat Ausztriában
Új csapata, a Virtuosi UK színeiben a második leggyorsabb volt az AutoGP osztrák futamának időmérő edzésén Kiss Pál Tamás. A pole pozíciót Kimiya Sato szerezte meg.
-
2014-07-19 14:53 Három jelölt van a brazil válogatott kispadjára
A világbajnoki kudarcot követően lemondott posztjáról Luiz Felipe Scolari, akinek utódját keresik most Brazíliában. Egyenlőre három név van a talonban, mindhárman brazilok, egyikőjük pedig nemrégiben már ült a Selacao kispadján.
-
2014-07-18 20:10 Növelte eladásait az első félévben a Peugeot
Növelte globális eladásait a Peugeot autógyár az első félévben – tájékoztatta pénteken az MTI-t a Peugeot Hungária Kft.
Miskolc TV mai műsora
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!