Külföld
Kiss Pál Tamás két második helyet ért el új csapatában
2014-07-20 15:44





A magyar pilóta az AutoGP ausztriai futama előtt ment át az osztrák Zele Racingtől a brit Virtuosihoz, és a Red Bull Ringen rögtön mindkét futamon dobogóra állhatott.
Kiss Pál Tamás a szezon első öt futamán csak egyszer tudott dobogóra állni a Zele Racing autóját vezetve – mondjuk, ehhez az is kellett, hogy az idénynyitó marrákesi versenyen Kevin Giovesi kiüsse őt –, és a jobb eredmények érdekében igazolt a brit istállóhoz, döntése pedig már a váltást követő első versenyhétvégén beigazolódott.Kiss az első futamot a második helyről kezdte meg, lerajtolta Szato Kimiját, sokáig vezetett is, de végül a japán visszaelőzte őt, így a második helyen jött be. A második menetnek a hetedik helyről vágott neki, és a második pozícióba verekedte föl magát Andrea Roda mögé, aki harmadik lett az első futamon – a pontversenyt vezető Szato pedig műszaki hiba miatt kiesett.
A remek eredményeknek köszönhetően Kiss újra a pontverseny második helyén áll: 1. Szato 181, 2. Kiss 138, 3. Roda 133, 4. Giovesi 131, 5. Pommer 125. Az idényből még a német (augusztus 16-17.) és a portugál (október 18-19.) versenyhétvége van hátra.MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-03-24 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.