Külföld

Vívó-vb - Szász Emese a legjobb 16 között

2014-07-20 10:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Két győzelemmel bejutott a legjobb 16 közé Szász Emese a női párbajtőrözők versenyében a kazanyi vívó-világbajnokságon. Révész Julianna és Budai Dorina egy asszót nyert, Tóth Hajnalka pedig az első fordulóban búcsúzott.

A világranglistán éllovas Szász Emesének nem volt egyszerű dolga az ukrán Anfisza Pocskalovával szemben, mert kiemeltként először vívott a világbajnokságon, ráadásul ellenfele nem könnyen adta meg magát. Az első három perc után 5-4-re vezetett Szász, a középső szakaszban viszont ráérzett arra, mit kell tennie, így a következő szünetre már 11-6-os előnyénél vonultak pihenőre a felek. A folytatásban Pocskalova 14-12-ig felzárkózott, de aztán összejött a "felszabadító" 15. magyar tus is.
    
A 2006-ban és tavaly világbajnoki bronzérmes, 2010-ben vb-második Szász aztán leiskolázta azt a Sophie Haarlemet, aki az első körben Tóth Hajnalkát győzte le. A svéd vívó 8-0 után érte el első találatát, de azt is együttesből, majd a végéig már csak egyszer tudta megszúrni Szászt, aki viszont nagyon sokszor találta el az ő alkarját, illetve lábát. Pedig előzőleg Tóth Hajnalkával szemben még magabiztos volt a svéd. Az elején pontosabban szúrt, ennek eredményeként előbb két-három, majd négy-öt tussal a magyar párbajtőröző előtt járt, akinek a végén már sietnie kellett, emiatt pedig még tovább nőtt a különbség.
    
Sikerrel járt a nyitányon Révész Julianna a német Ricarda Multererrel, illetve Budai Dorina a tunéziai Szara Beszbesszel szemben. Mindketten türelmesen, de ha kellett, aktívan vívtak, az asszójuk végére megtörték ellenfelüket, így egyformán héttusos győzelmet arattak.
    
A következő fordulón viszont már nem jutottak túl. Révész a világranglistán Szász mögött második, Pekingben olimpiai ezüstérmes Ana Maria Branzával vívott, s bár jórészt "üldözte" román ellenfelét, egészen az utolsó pillanatokig volt esélye a győzelem kiharcolására. A döntő momentum húsz másodperccel a vége előtt következett be - amikor 8-9-es állásnál tust kapott -, mert innentől kezdve már nem vívhatott türelmesen, mennie kellett előre, így pedig beleszaladt egy-két találatba.
    
Hasonló forgatókönyv szerint alakult Budai és a 2006-ban vb-ezüstérmes Irina Embrich mérkőzése. Az észt vezetést szerzett, Budai próbált közelebb zárkózni, de nem sikerült egyenlítenie, a vége felé pedig már könnyebben kapta a tusokat.
    
Eredmények:
a 64 között:
Szász Emese-Anfisza Pocskalova (ukrán) 15-12 
Révész Julianna-Ricarda Multerer (német) 15-8
Budai Dorina-Szara Beszbesz (tunéziai) 15-8
Sophie Haarlem (svéd)-Tóth Hajnalka 15-8
    
a 32 között:
Szász-Haarlem 15-2
Ana Maria Branza (román)-Révész 15-11
Irina Embrich (észt)-Budai 15-9

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!