MiNap Online

Az ezer években számlált európai színháztörténetnek egészen fiatal képződménye a par excellence színházi rendező. Az antikvitás görög színházának fénykorában csak színészek és drámaírók voltak. Az utóbbiak fizetett kórust kaptak a városállamtól, hogy két vagy három színésszel színre vigyék drámáikat. Újabb korokban sem volt ritkaság, hogy a drámaíró rendezőként is funkcionál – gondoljuk például Molnár Ferencre. De hazánkban még a 19. század elején is leginkább a társulat valamely tagja próbálta kommandírozni az együttest, ami még korántsem volt ensemble. Hát innen vezetett az út a rendezői színházhoz, aminek nagyszerű eredményeit és vadhajtásait ismerjük.
Szerencsére a színész-rendezők (Major Tamás, Várkonyi Zoltán, Egri István és folytathatnám a sort) a későbbiekben sem vesztek ki, de (néhány nagy öreg kivételével) háttérbe szorultak.

Jó, hogy mostanában egyre több színész rendez, de korántsem mindegy, hogy kik és miket. A rossz példákat hagyjuk ezúttal, mikor egy színész rendezői talentumát dicsérhetjük Ken Ludwig komédiájának bemutatója kapcsán.
Természetesen Szirtes Gáborról van szó, aki jó ízléssel, nagy találékonysággal és sok ötlettel vitte színre a Botrány az operában című művet. Szirtes jól ismeri a kánont, amit Shakespeare így fogalmazott meg: egyszerre sírunk és nevetünk. Mert a darab világhírű tenorja (Bakai László), aki színpadon kívül is kénytelen a tőle elvárt szerepekben élni, noha támaszra, gyámolításra szoruló emberke – valódi terrénumán, a színpadon kívül – legalább annyira tragikus, mint komikus figura. És Max a lesajnált, kihasznált operaházi titkár két nagy vágyával (a színpad és a viszonzást váró szerelem) talán nem megrendítő-e, miközben derülünk a mackós Vida Péteren. Bizonyára az is észrevehető, hogy az énekesnő (Jancsó Dóra lehengerlő bájait csak eszközként veti be); szopránként szeretne érvényesülni, amiért minden árat érdemes megfizetni. Ironikus kiszólásai, felhangjai nem kerülték el figyelmünket. Na és a kis Maggie (a direktor leánya), aki nem hús-vér emberbe, még csak nem is egy nagyszerű hangba, pusztán a világhírbe szerelmes? Papp Lívia a sznobéria megelevenedett groteszk szobra. Idősebben ugyanilyen az Operabarátok Körének elnöke (Molnár Anna), aki hihetőleg már számos áldozatot hozott a művészet oltárán. Olyasmiket, amelyekre Maggie csak most készül, ruháitól megválva. S mennyire ismerős a sztár feleségének karaktere. Kerekes Valéria remekül jeleníti meg a művész szolgálatára szegődött asszonyt, akit azért nem kell félteni. A londiner szerepében pózoló Homonnai István, a szerep minden csábítása ellenére sem válik karikatúrává. A clevelandi operatársulat igazgatója maga a rendező. Hát már hogyne volna ismerős Szirtes Gábornak egy ilyen vén színházi róka, aki – jobb meggyőződése ellenére – kénytelen alakoskodni, hangot és hangulatot váltani a szeretett és átkozott színházi üzemmenet érdekében.
A történetet még vázlatosan sem szabad elmesélni. Látni, hallani(!) kell, a remek keretben (díszlet: Menczel Róbert) megelevenedő mesét, amelyik kísértetiesen hasonlít a valósághoz.
     - Gyarmati Béla -

• Szeget szeggel