MiNap Online

„Ős patkány terjeszt kórt miközöttünk”
(József Attila)

Nem véletlen, hogy a magyar színjátszás nagy Tartuffe-je vált fogékonnyá – évtizedekkel a hazai ősbemutató után – Shakespeare tragikus ízű vígjátéka iránt. Major Tamás 1973-ban Pesten, 1983-ban pedig Miskolcon vitte színre a művet – reveláló módon. Azaz világosan kiderült, hogy a jó herceg nagy manipulátor; fals dolog a megbocsátás, a darab végi négyes nász keserű komédia.
Persze másként is lehet játszani a darabot, de nem érdemes. S ezt nagyon jól tudja Radoslav Milenkovic, aki nagyformátumú produkciót hozott létre – ami nem nélkülözi ugyan a vidámságot, ám mintha mégis a kegyetlenség dominálna.
Vincentio herceg a szigorú Angelora ruházza hatalmát a meglazult erkölcsök helyreállítása érdekében, ő maga pedig álruhát öltve őrködik a végrehajtás tisztaságán.
„Jó lenne, ha lenne ilyen hercegünk” – nyilatkozik a rendező, (Színházi Esték, 71. szám) ami csak valami félreértés lehet, mert ennek minden ízében ellentmond az előadás – hála istennek. Az első pillanatban kiderül, hogy Kaszás Géza hercege önhitt, álságos figura, aki élvezetes játékra készül, s nagyon jól ismeri bábuit, akiket felrak a sakktáblára. Micsoda jellemző attitűdje a diktátoroknak, amit Shakespeare e szavakkal ad a herceg szájába: „ő sújtson keményen (mármint Angelo – a szerk.)/Így én magam nem állok a porondra/ S nem érhet gáncs”. Vagyis: végezze el más a piszkos munkát.
És ekkor léphet Angelo, (Fandl Ferenc) aki túlbuzgó, mint minden purifikátor, s nem annyira elmés, hogy ne szédítené meg a hatalom. Azonnal halálra ítél egy fiatal nemest, aki teherbe ejtette szerelmét. Mennyivel dörzsöltebb nála Escalus, az öreg tanácsúr (Bősze György remek alakítása), aki kisebb tétekben játszik – nagy haszonnal.
Izabella – az elítélt novícia húga – könyörög bátyja életéért, Angelo azonban hajthatatlan. Mígnem a szép esdeklő (Fabók Mariann) nemének minden adottságával, sugárzásával lenyűgözi a helytartót, akinek fölhorgadnak elfojtott vágyai. Sajnos ez gyengébb pontja az előadásnak; nincs varázslat, csak a vágy naturalisztikus kitörését láthatjuk. Angelo persze korábban sem volt Grál lovag, de ezen a ponton veszíti el véglegesen önmagát. Életet ígér a lány szüzességéért cserébe, s persze ígéretét is megszegi.
Az álruhás (barátcsuhás) herceg persze mindent tud, mindet lát, s mikor leveti inkognitóját, olyan „megbocsátást” rendez, hogy mindenki belerokkan. A szinte szadizmusba hajló kéj, ahogyan Kaszás végsőkig feszíti a húrt – félelmetes.
Nem tudom, a rendező ismeri-e József Attila mottóként idézett sorát, de a zenekari árok felszínét borító állóvízben patkányok „napoznak” a köveken. Ez a vízfelület, mely mintegy összeköti a színpadot a nézőtérrel, kezdetben kerti tó hattyúval (balerina), de egyre inkább pocsolyává válik, amibe – szükségképpen – mindenki így, úgy, amúgy megmártózik.
Mindez eléggé didaktikus, aminthogy a bűnös birodalom bemutatása is az; zárdástól. börtönöstől, labirintusra hajazó utcáival – kerítőkkel, prostikkal, bagzó szerzetessel, aki a rácson át hág apácát.
Kicsit tán túladagolt a fiziológiás humor is, de ezen kár lenne megütközni.
Több kabinetalakításnak (Máhr Ági, Hunyadkürti István, Szegedi Dezső, Molnár Erik, Áron László) örülhetünk. A halálra ítélt Claudio (Chajnoczki Balázs) és szerelmese (Kecskeméti Edina) azonban több rendezői figyelmet érdemelt volna. A kedves, szép Sipos Vera (mint Júlia, Angelo menyasszonyának megformálója) a vesztesek vesztese – a megkötött frigy ellenére is. Luciora a nagyszájú léhűtőre (Harsányi Attila) végig figyelni kellett. A két nemes (Jambrik Borbála, Csizmadia Mónika) felvonultatása remek dramaturgiai, rendezői ötlet.
A díszlet (Juraj Fabri) forgóra épített hatalmas konstrukció, mely remek tér- és hangulatteremtő. Ami a jelmezeket illeti, semmi kötöttsége nem volt a tervezőnek (Berzsenyi Krisztina), így aztán legfeljebb csak a költségvetés szabott gátat fantáziájának.
Nagy figyelemmel kísértük – Izabella szerepében – a most debütált Fabók Mariannt; alkati adottságai, felizzó drámai ereje ígéretes. Utolsó jelenetében némán is mindent elmond a kemény, tiszta lány csalódottságáról. A herceg csókja őt is a pocsolyába taszítja, ahol patkányok vicsorognak.

Gyarmati Béla