Szerzők listája Juhári Andrea

Halál torkából a színpadra
17 Apr 2009 Szerző: Juhári Andrea
A leukémia nem vert földhöz, hát az sem fog, hogy Lóri kirakott a Mobilból – mondta Zeffer András, akit a közelgő Mobilmánia-koncertről kérdeztünk és arról, hogy látja az életet az a zenész, aki még nem is olyan rég a halál torkában volt.  - A balatoni koncert után, ahol először jelentkezett a rosszullétem, az orvos azt mondta: három-négy napom van hátra. [tovább]
Megszívták a cigarettacsempészek
17 Apr 2009 Szerző: Juhári Andrea
Nem bírják az emberek cigi és alkohol nélkül, erre lehet következtetni a fináncok fogásaiból, aminek jelentős részét idén is a csempészcigaretta és az adózatlan alkohol teszi ki. A válság nem tört be a feketekereskedelembe, a nagy igényeket le tudnák fedni az ügyeskedők, ha a vámosok nem lennének résen. Az ukrán cigarettával kereskedőknek a konkurenciával is meg kell küzdeniük, mert betört [tovább]
 9.5 - 2 szavazat
Falra írt versek
10 Apr 2009 Szerző: Juhári Andrea
Születésnapi levelek címmel tartotta hagyományos költészet napi programját a MŰÚT csütörtök este a Művészetek Házában. Az est házigazdái Zemlényi Attila, az irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat főszerkesztője és Jenei Lászlóíró-szerkesztő voltak. Turányi Tamás, Nyilas Attila és Kabai Zoltán szerzők mellett a Diákpoézis idei nyertesei és a Célpontcsoport is részt vettek a rendezvényen. Az érdeklődök soraiban szép számmal láttunk fiatal arcokat. [tovább]
 10.0 - 1 
Szűcs Erika nem bánja
10 Apr 2009 Szerző: Juhári Andrea
A leköszönő munkaügyi és szociális miniszternek nem fáj a szíve pozíciójáért, mint mondja, nem lesz könnyű dolga utódjának. A miskolci származású Szűcs Erika úgy látja, az „Út a munkához” program folytatásra érdemes és a következő kormány is továbbviszi ezt a vonalat. – Az elmúlt évben több olyan programot állítottam össze, amelyet nem csak miniszterként lehet továbbvinni. Most nagyon nehéz időszak jön, [tovább]
 9.5 - 2 szavazat
Díszcigányok cigánykodnak
08 Apr 2009 Szerző: Juhári Andrea
Adnék nekik egy füzetlapot, áh, még a buszjegy is nagy volna ahhoz, hogy teleírják, mit tettek a cigányságért az elmúlt húsz évben – mondta Fodor Zoltán, az Avas egyik önkormányzati képviselője, mikor szóba jöttek a cigány kisebbségi képviselők. „Egy húron pendül” ebben a kérdésben a képviselő a cigányvajdával, Lakatos Attilával. A vajda, amióta színre lépett a nyilvánosság előtt, állandóan hangsúlyozza, a [tovább]
 10.0 - 1 
Nem beteg, csak más
05 Apr 2009 Szerző: Juhári Andrea
Fogadd el a másságot – halljuk gyakran a lassan közhellyé koptatott tanácsot. Tudjuk, léteznek melegek, romák, fogyatékosok, betegek, idősök, de az autistákra sose gondolunk. Alig tudunk valamit erről a különös állapotról. Az autizmus világnapján a szülők, pedagógusok, szakemberek igyekeztek felrázni a társadalmat a tévhitből, miszerint az autizmus valami ritka, alig létező probléma. Miskolcon a Művészetek Házában Tömösi Katalin az önkormányzat részéről, [tovább]
 10.0 - 1 
Rendőrök fújták le a bulit
05 Apr 2009 Szerző: Juhári Andrea
Zsúfolásig megtelt szombat éjjel az „Ifiház”, ahol a Borsodi Fesztiválok keretein belül a Subscribe és a Road előtt több metál banda játszott. Ritkán látni ennyi embert egy helyen. Nem csak a koncerttermet, hanem az előteret és a műv.ház kertjét is ellepték a fiatalok. A résztvevők többsége a Subscribe-ra és a Road-ra érkezett, de a szórakozó fiatalok felhőtlen öröme hamar tovaszállt. [tovább]
 9.2 - 4 szavazat
Tizedszer is Hegyalja
26 Mar 2009 Szerző: Juhári Andrea
Már a tokaji rocktáborok idején sejthettük, valami kibontakozóban van Hegyalján. A Tokaji EFOTT alatt pedig érezhették a sárban és boldogságban lubickolók, Tokaj igazi fesztiválváros. Persze, az ott élőket biztosan megosztja a kérdés. A vendéglátósok, bortermelők egész évben erre a néhány napra gyúrnak, míg a kemping közelében élők valószínűleg alig várják, hogy elteljen ez a néhány nap, hogy újra csend és [tovább]
 10.0 - 1 
Az Avas nem rossz hely
24 Mar 2009 Szerző: Juhári Andrea
A polgárőrök puszta jelenléte is erősíti a közbiztonságot, de aki ismeri Miskolc zűrös pontjait, tudja, a polgárőr nem unatkozik. Már a város tíz pontján teljesítenek szolgálatot az önkéntesek. Az utóbbi időben a cigánykérdés, a romló közbiztonság és a Fészekrakó programmal való visszaélésektől volt hangos az országos sajtó, mikor Miskolc kapott helyett a vezető hírekben. FotókSokan nem is tudják, hogy a miskolci [tovább]
 8.5 - 2 szavazat
Fotósra támadtak a romák
24 Mar 2009 Szerző: Juhári Andrea
Megdöbbentő felvételt találunk az egyik legnépszerűbb videómegosztón. A szombati békés romademonstráció, amelyet a rasszizmus elleni világnapon tartottak Miskolcon, mégsem volt csetepaté-mentes. Több újságíró is bevetette magát a demonstrálók sorai közé. Az általában elmondható, hogy a rendezvény résztvevői nem nézték jó szemmel a körülöttük villogó fényképezőgépeket, de stábunk szerencsére megúszta az atrocitásosakat.    Az MTI fotósát viszont megtámadták a romák, amiért dolgozni [tovább]
 10.0 - 2 szavazat