Városinfó

Születésnap a Miskolci Állatkertben

2014-08-17 12:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE allatkert-111003ml_05.jpg

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark idén ünnepli megnyitásának 31. évfordulóját. Ebből az alkalomból augusztus 23-án, szombaton egy családi nappal várják a látogatókat. A programon állatbemutatók és interaktív látványetetések során az érdeklődők közelebbről is megismerhetik az egyes állatokat, és érdekes információkkal gazdagodhatnak az egyes fajokról, ráadásul különféle játékokban is részt vehetnek.

allatkerti_szezonnyito_140322_vcs_21.jpg

Egész nap ingyenes arcfestés és kézműves foglalkozás várja a kicsiket és nagyokat, valamint a Számadó zenekar segítségével élő zenés táncház során a kultúra kedvelőinek is kedveskednek. Az európai állatkertek idei természetvédelmi kampányához, a Sarkvidék-kampányhoz csatlakozva pedig egy különleges kiállítással kívánják felhívni a látogatók figyelmét a sarkvidékek élővilágára és a klímaváltozásra.

allatkerti_szezonnyito_140322_vcs_25.jpg

Ezen a napon kap nevet az állatkert legifjabb lakója is: egy kétpúpú tevecsikó. A csikó születését már nagyon várták az állatkert dolgozói, hiszen féltestvére már márciusban világra jött. Július utolsó napjaiban végre Lívia, a tevekanca is világra hozta utódját, egy fehér színű kis csődörcsikót. A kis teve alig pár órásan már saját lábán állt és rátalált a tápláló anyatejre is.

tevecsiko1_copyright_veresstamas.jpg

Púpjai azonban még csak lógnak a hátán, ahhoz ugyanis még idő kell, mire kialakul bennük a zsírraktár. A kéthetes csikónak is Kalifa az apja, aki kiváló tenyészcsődör, hiszen az elmúlt években a Miskolci Állatkerten kívül három további állatkertben is születtek utódai. A tevecsikónak az állatkert látogatói választhatnak nevet: az állatkert facebook oldalán, vagy az állatkertben lévő szavazócédulán szavazhatnak a nekik tetsző névre.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!