Sport

Itthon kezd a Volán

2014-08-15 15:28

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A napokban elkészítették a Nemzeti Bajnokság, különböző osztályaiban az őszi idény menetrendjét – tudtuk meg a Magyar Asztalitenisz Szövetségben, ahol azt is elmondták, hogy a versenybíróság igyekezett figyelembe venni a csapatok kéréseit is.

A program tehát rögzített, mégsem jelenti azt, hogy változtathatatlan – mondta érdeklődésünkre Kékedi Tibor, a versenybíróság vezetője, aki arról is tájékoztatott, hogy a csapatok képviselői egy héten belül még benyújthatják észrevételeiket a sorsolással kapcsolatban.

Nem érdektelen, ha megnézzük, kikkel és mikor játszanak a miskolci csapatok! Nos, az NB I Keleti csoportjában szereplő Borsod Volán I gárdája szeptember 7-én, 11 órától, hazai környezetben mutatkozik be a szurkolóknak, amikor is az Egri Áfész I ellen szerepel. A második fordulóban, szeptember 13-án, szombaton, Gödöllőn vendégszerepelnek a közlekedésiek, az a találkozó 10 órakor kezdődik. A harmadik kör mérkőzéseire szeptember 27-én, szombaton kerül sor, a miskolciak ebben az időpontban, 11 órától ismét hazai csarnokban játszanak, vetélytársuk a Floratom Szeged AC alakulata lesz.

– Tulajdonképpen nem nagyon hozott bennünket lázba a sorsolás – latolgatta az esélyeket a miskolciak képviseletében Licsák Levente. – Úgyis játszani kell valamennyi ellenféllel, az valójában mindegy, hogy milyen sorrendben. Első ránézésre azért jó rajtot remélünk, hiszen mind a három vetélytársnál erősebb a csapatunk.

Az NB II Észak-keleti csoportban is lesznek miskolciak, mégpedig a Borsod Volán II és a Diósgyőri ASE. A sorsolás szeszélye folytán ők az első körben (szeptember 7-én) éppen egymás ellen játszanak Miskolcon, a Szemere Középiskola csarnokában. A második körben a Borsod Volán II Egerben vendégszerepel, ellenfele az Egri Áfész II lesz, ez az összecsapás szeptember 13-án, szombaton, 17 órakor kezdődik. A diósgyőriek ugyanezen a napon a Szerva SE Szécsény II ellen lépnek asztal mellé házon kívül. A harmadik fordulóban, szeptember 27-én, délelőtt 11 órától a Borsod Volán II Miskolcon fogadja a Váci Reménység Egyesület II gárdáját, a Diósgyőri ASE pedig ugyancsak Miskolcon kísérli meg legyűrni az Egri Áfész II csapatát.

Elkészítették az NB III-as bajnokságok sorsolását is. A borsodi együttesek az Észak-magyarország B csoportban játszanak, itt összesen kilenc csapat verseng majd egymással, így mindig lesz egy szabadnapos társaság. A sort a Sárospatak nyitja, ők az első körben nem játszanak. Szeptember 7-én egyébként a Miskolci EAFC Ózdon szerepel, a Szerencs az Arlót látja vendégül, míg a Tiszaújváros Füzesabonyban játszik.

D. L.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!