Városinfó

Útfelújítások, melyek a közérzetet is javítják

2014-08-13 15:10

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE katona_ferenc_utjavitas_140813_ja_9.jpg

Több utca is új burkolatot kapott, kap a Selyemréten, illetve a Zsarnai-telepen. Legutóbb a Tömösi utcában kezdték meg a kivitelezést végző helyi vállalkozó munkatársai az utcafelújítást. Szerdán a munkákat megrendelő Katona Ferenccel mi is jártunk a helyszínen, ahol az önkormányzati képviselő érdeklődésünkre elmondta: a zúzalékos útjavításnak köszönhetően a helyiek komfortosabb körülmények között közlekedhetnek az utcákban.

Tavasszal és ősszel a sár, nyáron a nagy por zavarta a közlekedésben az egyébként nem nagy forgalmú Tömösi utca lakóit elmondásuk szerint – így aztán többen is elégedettségüknek adtak hangot, mikor meglátták az útfelújításra érkező munkagépeket. Az egyik helyi lakos, Babák Sándor kitűnően fogalmazta meg egy mondatban az utca lakóinak véleményét: „nagy szükség volt a javításra”.

katona_ferenc_utjavitas_140813_ja_3.jpg

Katona Ferenc, a körzet önkormányzati képviselője érdeklődésünkre elmondta: már 2011-ben megkezdte azon utcák javíttatását, amelyek nem rendelkeznek szilárd útburkolattal. Hozzátette, ezek az utcák úgynevezett zúzottköves megoldással, tömörítéssel javíthatók.

Ennek megfelelően el is kezdték a javítási munkákat. Először a MÁV-telep lakói örülhettek az új burkolatnak, majd következett a Sorompó és a Harmat utca. Jelenleg a Zsarnai-telep útjait javítják, majd következik a Buzogány, a Víkendtelep, valamint a Kartács utca – sorolta Katona Ferenc.

katona_ferenc_utjavitas_140813_ja_2.jpg

– Ezeknek az utcáknak nincs nagy átmenő forgalma, az itt élők közérzetét szeretném javítani a felújításokkal – emelte ki az önkormányzati képviselő, aki külön kiemelte: a munkákat helyi vállalkozóra bízta, akit már jól ismer, és aki véleménye szerint jó minőségben dolgozik.

Az utak javítása mintegy 7 millió forintba kerül, ennek nagy részét képviselői keretéből biztosítja Katona Ferenc, aki a Tömösi utca kapcsán elmondta azt is, hogy ez az egyik leghosszabb szakasz, így ennek felújítási költsége közel 1 millió forint. A munka várhatóan a jövő héten be is fejeződik.

K. I.
Fotó: J. Á.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!