Sport

Véber kétmeccses eltiltást kapott

2014-08-12 18:20

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Kétmeccses eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától Véber György, az OTP Bank Ligában szereplő PMFC-Matias vezetőedzője.

A testület azzal indokolta keddi döntését, hogy a szakember az Újpest elleni hétvégi bajnokin sportszerűtlenül viselkedett. Ugyanezen okból a rivális fővárosiak kapusedzőjét, Pálinkás Andrást egy találkozótól tiltották el. A szombati összecsapáson a házigazda pécsiek vezető gólja után kisebb vita alakult ki a kispadoknál, ezt követően a játékvezető Vébert és Pálinkást is felküldte a lelátóra.

A meccs kapcsán – visszaesőként – a pécsiek 400 ezer, az újpestiek pedig 300 ezer forint bírságot kaptak. Mindkét klubnak azért kell fizetnie, mert szurkolói trágár rigmusokat skandáltak.

A fegyelmi bizottság 300 ezer forintos bírságot szabott ki a szintén visszaeső Debrecenre, mert megítélése szerint a csapat szurkolói megbotránkoztatóan viselkedtek a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen. Ugyanekkora pénzbüntetést kapott a Videoton is, amelynek drukkerei az indoklás szerint a Győr elleni találkozón trágár rigmusokat skandáltak és pirotechnikai eszközöket használtak. A vendégek is fizetnek, mégpedig 200 ezer forintot a szurkolók megbotránkoztató bekiabálásai miatt.

A Diósgyőrt hasonló okokból 100 ezer forint befizetésére kötelezték.

Színes lapok miatt a Haladás 30 ezer forintot fizet, míg a kiállított nyíregyházi Fodor Ferenc egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!