Sport

Úszó Eb - Zavartalan előkészületekről beszélt a kapitány

2014-08-11 17:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Kiss László szövetségi kapitány közlése szerint semmilyen negatív esemény nem zavarta a munkát a szerdán a nyíltvízi úszással rajtoló berlini úszó Európa-bajnokság előtti záró periódusban.

A 33. kontinensviadalán részt vevő szakvezető - áll a honi szövetség hírlevelében - azt mondta, hogy a Debrecenben készültek már elköszöntek a cívis várostól, "a hódmezővásárhelyiek" hétfőn fejezik be ott a munkát, míg a kőbányaiak szerdáig Balatonfűzfőn edzőtáboroznak. Hozzáfűzte, hogy mindenütt 50 méteres uszodákban, ideális körülmények közt készülhetett mindenki. Semmilyen betegség sem zavarta az edzéseket egyik helyszínen sem – jelentette ki a kapitány, aki azt is tudatta, hogy a Berlintől 40 kilométerre zajló nyíltvízi Eb-re megérkezett a Gellért Gábor vezette csapat.
    
A berlini - biciklis stadionban kialakított - versenyuszodával kapcsolatosan Kiss László azt mondta, hogy itt még ő se járt korábban, ezzel együtt biztos benne, hogy "idén jobb eredményeket érünk el, mint a legutóbbi berlini Eb-n 2002-ben".
    
- Akkor egy másik uszodában versenyeztünk, arany nélkül maradtunk, nyolc ezüst, egy bronz volt a magyar csapat mérlege - emlékezett vissza a kapitány, hozzátéve, hogy a 2012-ben, Londonban 10 kilométeren olimpiai bajnok Risztov Éva - aki 12 éve négy Eb-ezüstöt szerzett - most az uszoda helyett a nyílt vízen tér vissza.
    
A Magyar Úszó Szövetség Berlinből érkezett beszámolója szerint még tartanak az utolsó simítások az Európa-bajnokság kiemelt helyszínén, a Velodromban: a 2002-es kontinensviadalhoz képest újítás, hogy nem a klasszikus, földalatti uszodában rendezik az úszóversenyeket, hanem átvitték a szomszédos kerékpárcsarnokba, így ugyanis sokkal több néző ülheti körbe az ideiglenes medencét, összesen 4500-an szurkolhatnak a lelátókon. A "régi" uszodában a műúszás és a műugrás versenyeit rendezik meg.
    
A németországi kontinensviadalon a nyíltvízi úszók mellett ugyancsak szerdán kezdenek a műúszók is, míg az úszókhoz hasonlatosan jövő hétfőtől viaskodnak a műugrás művelői.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!