Városinfó

Diósgyőrben is megkezdődött a „fészekrakók” kilakoltatása

2014-08-11 14:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kilakoltatas_140811_vcs_30.jpg

A diósgyőri városrészben is megkezdődött a „fészekrakós” lakások kiürítése, több lakást birtokba vettek itt is a MIK szakemberei. Az eljárások folytatódnak, augusztus végére a tervek szerint összesen 109 olyan ingatlannal rendelkezik már az önkormányzat, ahonnan kiköltöztették a „fészekrakókat”.

Birtokba vette a város a Kuruc utcán is az első „fészekrakós” lakást, itt is elindult az önkormányzat által megvásárolt követelések után a lakások átvétele. Az öt évig itt élő, tízfős (!) család nem várta meg, hogy utcára rakják őket, egy nappal korábban önként kiköltöztek, kiürítették a lakást. Így csupán néhány otthagyott bútordarab fogadta hétfő félelőtt a MIK Zrt. munkatársait, akik átnézték a lakást, pótolták az ablakokról hiányzó kilincseket, zárat cseréltek az ajtón.

kilakoltatas_140811_vcs_20.jpg

Azért így is nagy a kosz és a bűz, a lakás a végletekig lelakott, de legalább nem vitték el a kádat, a csapokat és a szellőzőt. Igaz, a tűzhelynek azért „nyoma veszett” több kapcsolóval és konnektorral együtt. Tyukodi Imréné éppen az ominózus lakás alatt lakik, azt mondja az elmúlt öt évben, amióta ez a család ideköltözött, nem sok nyugtuk volt. Állandó volt a zaj, kiabálás, veszekedés, zenehallgatás, mulatozás. Nappal sem volt egyszerű, de éjjel kibírhatatlan.

kilakoltatas_140811_vcs_10.jpg

Valami okot mindig találtak a mulatozásra, általában hajnal ötig szólt a dajdaj, lehetetlenné téve a többi lakó pihenését. Ahogy a hölgy mondja, ők ’88 óta laknak itt, de öt évvel ezelőttig semmi gondjuk nem volt. Az utóbbi időben megjelentek a bogarak is, a hölgynél éppen csótány- és ágyipoloska-irtást végeztek – most már végre nem lesz utánpótlásuk. Az már csak „hab a tortán”, hogy a kiköltözők nem fizettek semmilyen rezsiszámlát az öt év alatt. Nagy tartozást halmoztak fel, erősíti meg Novák Józsefné, a Váralja Lakásszövetkezet elnöke is.

kilakoltatas_140811_vcs_13.jpg

Ennek most már vége, a közös költséget is rendben fizetve lesz ezután. Ugyanakkor ezek a családok nem csak a lakásokat lakták le, de a lépcsőházakat is tönkre tették. Az elnök azt mondja, további öt lakás van a Kuruc utcán, amelyeknél folytatódhat a kilakoltatás és birtokbavétel, ez csak az első állomás volt. A lakók nagyon boldogok, hogy végre elindult itt valami, a város vezetése elindította ezt a folyamatot. 

Eddig 93 fészekrakós ingatlan birtokba vétele történt meg a 173-ból, amelyeknél megvette az önkormányzat a banki követelést. Ezen kívül 17 olyan ingatlan van még, ahol az árverésen szintén nyertes licitet adott az önkormányzat, azonban az még nem emelkedett jogerőre.

kilakoltatas_140522_vcs_03.jpg

Ha ez megtörténik, akkor ezeket is birtokba veszik, mondta el Schweickhardt Gyula, a polgármesteri hivatal projektvezetője. A lakásokat a birtokbavétel után felújítják, majd bérbe adják fiatal helyi családoknak. Megállapodást kötött az önkormányzat már a Miskolci Egyetemmel és a helyi katasztrófavédelmi főigazgatósággal is, így fiatal egyetemi oktatók, doktoranduszok és tűzoltók is önkormányzati bérlakáshoz juthatnak.

minap.hu

Fotó: Végh Csaba



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2021-11-30 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!