Városinfó

Újabb nyomortelepet számolnak fel Miskolcon!

2014-08-08 12:27

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE bontas_drava_u140808_ja_21.jpg

Pénteken reggel Martin-kertvárosban, a Dráva utcai nyomortelepen jelentek meg a munkagépek, és kezdték el lebontani a kiürített viskókat. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is a helyszínen volt, ahol kijelentette: nem állnak meg, folytatják tovább a telepek felszámolását.



Tíz lakásból álló telep állt a Dráva utcán péntek reggelig. Mint Szélyes Domokostól, a MIK Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, ebből nyolc az ingatlankezelő tulajdonában állt, míg kettőt 1995-ben és 2003-ban eladtak. Egyet már visszavásároltak, a másik még egyeztetés alatt áll. A bontáshoz elkészítették a terveket, beszerezték az engedélyeket, a közművek lekötése, áthelyezése is megtörtént, így semmi akadálya nem maradt, hogy elindulhasson a bontás.

bontas_drava_u140808_ja_20.jpg

A korábban itt élők és az áldatlan állapotok kapcsán a környéken lakókból dől a panasz. Kozsár Zoltán és felesége például azt mondják, féltek elmenni a telek előtt, mindig rengeteg kóbor kutya volt az utcán és sok ottlakó is. Nagy volt a hangoskodás, sok a szemét, elszaporodtak a patkányok, ami senkinek sem hiányzott, hálásak a városvezetésnek, hogy végre eltüntetik ezt a szégyenfoltot.

bontas_drava_u140808_ja_45.jpg

A tízből egy lakás marad még ideiglenesen meg, Balogh László saját ingatlanjában „ragadt” a nyomortelepen, amelyet rendben tartott, és amennyire tudott, elszeparált a többitől. Ahogy mondja, a többi itt élővel nem lehetett együtt élni vagy szót érteni, nagyon örül neki, hogy elindult egy folyamat és eltüntetik az ilyen látványt. Ő tárgyalásban van a MIK Zrt.-vel, nyitott arra, hogy elköltözzön és így az összes ingatlant le tudja bontani a város.

bontas_drava_u140808_ja_62.jpg

Kriza Ákos hangsúlyozta, a 35 ezer miskolci akarata szerint, akik aláírásukkal támogatták a nyomortelepek felszámolását, mennek tovább a megkezdett úton. Minden lakóval egyénileg tárgyalnak, a jogtalan ingatlanhasználókkal szemben a törvény szerint járnak el, akinek lejárt a szerződése, azzal nem hosszabítanak, akinek élő szerződése van és fizeti rendben a bérleti díját, rezsijét, illetve saját ingatlanja van, azokkal tárgyalnak – így történt ez a Dráva utcán is és így történik a számozott utcák esetén is.

bontas_drava_u140808_ja_55.jpg

Ezek az elszlömösödött, elgettósodott területek egészségügyi és bűnügyi kockázatot is magukban hordoznak, tette hozzá. A számozott utcákban például jól tudják, hogy drogdílerek bujkálnak.
„Mi az értelme, vagy az indoka annak, hogy megtartsuk ezeket a nyomortelepeket?” – tette fel a kérdést a polgármester. A megüresedő területet városrendezési szempontból is megvizsgálják majd, elképzelhető, hogy a Martin-kertvárosból hiányzó, nagyobb parkosított teret alakítanak majd ki itt, ezt több ott lakó támogatná.

minap.hu
Fotó: Juhász Á.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!