Sport

Vajda és Kökényék a döntőben, Dombvári lemaradt a fináléról

2014-08-07 17:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A kenus Vajda Attila és a Hufnágel Tibor, Kökény Roland kajakos duó sikerrel vette a csütörtök délutáni középfutamot Moszkvában a kajak-kenu világbajnokságon, a kajakos Dombvári Bence viszont nem jutott döntőbe 1000 méteren.

A délelőtti napsütést és meleget délutánra eső, szél és több fokos hőmérséklet-visszaesés követte, így a versenyzőknek megváltozott körülmények között kellett teljesíteniük.

A 2008-ban olimpiai bajnok Vajdát, aki címvédőként indul az orosz fővárosban, ez egyáltalán nem zavarta, ugyanolyan magabiztos volt a második fordulóban, mint a délelőtti előfutamban, s ugyan a lengyel Tomasz Kaczor megpróbálta megszorongatni, újabb győzelmet aratott.

Kökényék duója, amely május óta dolgozik együtt, a rutin és a fiatalság keveréke, a friss U23-as világbajnok Hufnágel ugyanis első felnőtt világversenyén szerepel, az 1975-ös születésű Kökény pedig már több nagy siker részese volt, többek között olimpiai és világbajnok. Délelőtt futamgyőzelemmel mutatkoztak be, ezúttal pedig másodikként értek a célba a szerb Marko Tomicevic, Vladimir Torubarov kettős mögött, így ők is finalisták lettek.

A tavalyi vb-n ebben a számban harmadik, 22 éves Dombvári második lett első pályáján, most pedig legalább az első három között kellett volna zárnia, hogy legyen esélye a legjobb kilenc közé jutásra. Egészen a hajráig úgy tűnt, meglesz legalább a harmadik hely, de az utolsó száz méteren egyre lassult, elmentek mellette a riválisok, így végül ötödik helye csak a B döntős folytatásra volt elég.

"Tavasszal a betegségem miatt gyakorlatilag egy hónap kimaradt a felkészülésemből, ugyan az U23-as világbajnokságon győzni tudtam, sejtettem, hogy ami ott elég volt, itt nem lesz az" - nyilatkozott Dombvári, aki nem volt elkeseredve amiatt, hogy nem jött össze számára a döntő. Hozzátette: a legfontosabb, hogy jövőre, az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon jól menjen, ezért pedig mindent meg is fog tenni.

A nyitónapon érdekelt többi magyar egység már a délelőtti előfutamból kiharcolta a fináléba kerülést, illetve az 1000 méteres férfi kenunégyeseknek nem is kellett vízre szállnia, mert ebben a számban éppen egy döntőnyi, azaz kilenc hajó nevezett. Ez azt jelenti, hogy a szombat délelőtti nyolc finálé közül hétben lehet majd magyar hajónak szurkolni.

A további program (magyar idő szerint):
    péntek:
500 és 1000 m-es előfutamok 7.00
500 és 1000 m-es középfutamok 12.15
200 m-es előfutamok 14.30
    szombat:
500 és 1000 m-es döntők 9.00
200 m-es középfutamok 12.30
5000 m-es döntők 14.30
    vasárnap:
500 és 1000 m-es döntők 7.25
200 m-es döntők 9.38
váltó előfutamok 13.00
váltó döntők 15.00

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-12-05 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!