Városinfó

Kilakoltatások a Hatodik utcában

2014-08-05 17:17

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Kiürítettek két lakást kedden a Számozott utcákban. A történtek kapcsán a Roma Sajtóközpont "jogtalan kilakoltatásokról" beszélt. Ezzel szemben Kiss János, a Fidesz miskolci frakciójának vezetője sajtótájékoztatóján leszögezte: jogszerű bírósági végrehajtások végére került pont, mindkét esetben.

Miskolcon működik a jogrend, a jogbiztonság, Miskolcon működik a jogállam - hangsúlyozta Kiss János. Kiemelte, a miskolci közgyűlés a Fidesz-KDNP frakció szavazataival a közelmúltban nyomortelep felszámolási programot fogadott el, melynek kapcsán személyesen kérdezték meg a miskolci lakosokat, akik közül 35.000-en nevükkel és aláírásukkal is támogatták a programot. Soha ennyien Magyarországon még helyi politikai kezdeményezést nem támogattak – jelentette ki.

Arról, ami kedden történt Miskolcon, a Hatodik utcában, Kiss János elmondta: jogszerű bírósági végrehajtási eljárás keretében ürítettek ki két lakást. Mindkét ingatlan az úgynevezett számozott utcákban található, amely Miskolc legproblémásabb nyomortelepe, és így a telepfelszámolási akció első számú célpontja. Nem azért, mert a diósgyőri stadion fejlesztésének útjában áll, hanem azért, mert a környékén tapasztalható közbiztonsági panaszok szerint itt van a bűnözés melegágya. A Fidesz-KDNP frakció pedig nem partner abban, hogy a gettókultúra tovább virágozzon Miskolcon – hangsúlyozta.

Mint elhangzott, a bírósági végrehajtás során a végrehajtók a jogszabályban előírt kötelezettségüket teljesítették, amikor a rendőrség közreműködésével érvényt szereztek a bíróság jogerős ítéletének. Ennek keretében történt meg a szerződésszegő bérlők által elmulasztott birtokbaadás. Kiss János elmondta, nem igaz az a sajtóban megjelent hír, hogy az érintettek nem tudtak a kilakoltatásról, hiszen a bírósági végrehajtók a két éve tartó eljárás keretében folyamatosan tájékoztatták őket  az ügy állásáról - így most a birtokbavételről is. Ezt támasztja alá, hogy az egyik család már összecsomagolva várta a végrehajtót.

A Fidesz-KDNP nem tud és nem is akar szembemenni a végrehajtási jogszabályokkal, sem annak a 35.000 miskolci lakosnak a véleményével, akik nevükkel és aláírásukkal álltak ki a nyomortelep felszámolási program mellett. A nyomortelepek felszámolása érdekében tett lépeseiket hiteltelenítenék el most, ha nem értenének egyet ezzel a két, – a saját kezdeményezésük alapján indult és befejezett – végrehajtási eljárással. Nagyon rossz üzenetet közvetítenének a jogkövető többség felé, ha azt mondanák, következmények nélkül fel lehet rúgni a jogszabályokat és a fizetési kötelezettségeket – hangoztatta Kiss János.
A frakcióvezető hozzátette: természetesen, ha az ügyben valamely kiskorú gyermek elhelyezéséről intézkedni kell, mert a családja nem tud róla gondoskodni, akkor az önkormányzat segíteni fog a gyermeken segíteni fog. Más esetben az önkormányzatnak nincs elhelyezési kötelezettsége.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!