Sport

Ismét az Újpest következik

2014-08-02 20:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk_puskas_a_140728ml_37.jpg

Újpesten szerepel a DVTK vasárnap este fél kilenctől, az OTP Bank Liga 2. fordulójában. Tomiszláv Szivics vezetőedző kivételesen egy pont megszerzésével is kiegyezne. Amiatt, hogy az El-szereplés nagyon sokat kivett a diósgyőri fiúkból – nem pedig amiatt, hogy a két csapat teljes mérlege így néz ki: 48 mérkőzés, 4 győzelem, 16 döntetlen, 28 vereség.

A tavalyi Magyar Kupa-döntő után (a vezetőedző később felfüggesztett eltiltása miatt nem ülhetett csapata kispadján az Újpesttel szemben 11-esekkel elbukott mérkőzésen) normál esetben egy győzelemre különösen éhes Diósgyőr lépne az újpesti fűre. A nemzetközi porondon való szereplés, a Krasznodar elleni kőkemény csütörtöki mérkőzés azonban sokat kivett fizikálisan a csapatból.

Ezért pénteki sajtótájékoztatóján – mindenki meglepetésére –Szivics mester azt mondta, hogy megelégedne a pontszerzéssel. A dvtk.eu közlése szerint a két csapat teljes mérlege nem igazán szívderítő: 48 mérkőzés, 4 győzelem, 16 döntetlen, 28 vereség, 53 rúgott és 132 kapott gól. Ugyanakkor a legutóbbi hét idegenbeli mérkőzéséből négyet döntetlenre hozott a Diósgyőr a Megyeri úton, és emellé egy győzelem és két vereség társul.

A tavalyi bajnokságot a 13. helyen zárta az Újpest FC. Ám érdemes figyelni Tomiszlav Szivics értékelésére. Ő úgy látja, jó csapata van az Újpestnek, az első fordulóban idegenben tudtak győzni, így kemény mérkőzésre számít.

A legtöbb diósgyőri szurkoló már az előző mérkőzésen is fehérbe öltözött. A szervezett magyar futballszurkolói csoportok most felhívást tettek közzé: a hétvégi NB I-es forduló mérkőzésein fehérben jelenjenek meg a szurkolók, így demonstrálva a stadionbeléptetés megszigorítása, a szurkolói kártya kötelező bevezetése ellen.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!