Sport

A feljutásért játszanak

2014-07-29 13:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy Miskolcot az NB I-ben a Borsod Volán I, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyét az NB II-ben a Borsod Volán II, a Diósgyőri ASE, valamint az Ózdi Városi SE képviseli a szeptemberben kezdődő férfi asztalitenisz csapatbajnokságban.

Most az országos szövetség közzétette a 2014-2015. évi NB-s csapatbajnokság (Extra Liga, NB II. osztály) helybetöltő mérkőzéseinek versenykiírását.
Így aztán a sportág barátai megtudhatták, hogy mozgalmas lesz az előttünk álló hét vége, hiszen két osztályban is feladat vár az érintett csapatokra. Az Extra Ligába való jutásért augusztus 2-án, szombaton, 10 órától játszanak az együttesek, a mérkőzéseknek Budapesten az Ormai László Sportcsarnok ad majd otthont. A résztvevők: Budaörs 2i SC, BVSC-Zugló SI I., Szerva ASE Szécsény I. A kialakított játékrend szerint a csapatok (a nevezők számától függően) körmérkőzést játszanak. A csoport győztese jut fel az Extra Ligába, amely így 12 csapatot számlál majd.
Ugyancsak érdekeltek a rájátszásban az NB II Észak-keleti csoportjába igyekvő alakulatok. Ők ugyancsak szombaton, 10 órától vetélkednek egymással Budapesten, a Marczibányi téri Ormai László Sportcsarnokban.

– Ez már sokkal jobban érint bennünket, illetve a régiónkhoz tartozó együtteseket – kommentálta a közelgő eseményt Barták László, a Diósgyőri ASE elnöke, aki a korábbi időszakban tagja volt az országos szövetség, vezető testületének is. – Információim szerint a csatározásban a Jászberény, az Apagy SE II., valamint a Domoszló vesz részt. Ebben a viaskodásban is körmérkőzéses rend lesz érvényben, a csapatok két mérkőzést játszanak. A körmérkőzéses rendszer győztese jut fel NB II osztály Észak-keleti csoportjába. Csapataink számára csak utazási szempontból van jelentősége, hogy melyik gárda harcolja ki a magasabb osztályban való szereplés jogát, játékerőt illetően nincs jelentős különbség a felek között.

Lesz még egy osztályban osztályozó szombaton, ez pedig a férfi NB II. osztály Dél-keleti csoportjába jutásért zajlik majd. Érdekes, hogy itt mindössze két alakulat érintett, így a Jánoshida, és a Debrecen I. egyetlen összecsapáson dönt a feljutó hely sorsáról. A mérkőzés győztese jut fel NB II. osztály Dél-keleti csoportjába. A helybetöltő mérkőzéseket a Magyar Asztalitenisz Szövetség rendezi.
– Fontos tudnivaló, hogy a csapatoknak július 29-én, kedd délután 16 óráig jelezniük kell részvételi szándékukat a szövetségben! – szögezte le Barták László. - Az a csapat, amelyik nem nevez, vagy nevezése ellenére nem jelentkezik a verseny helyszínén, úgy tekintendő, hogy nem kíván részt venni a helybetöltőn.

D. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!