Városinfó

Újjáéledő polgári hagyományok az Avas keleti kapujában

2014-07-19 16:46

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE gorgey_borhaz_felujitas_140717ml_15.jpg

Miskolc jelentős elosztó-tároló állomása volt az észak-déli, Lengyelországba vezető borútnak, és az Avas fontos szerepet játszott ebben. Komoly tradíciói vannak tehát a bor(ászat) avasi létének. A polgárság saját pincéi, esti fröccsözései és asztaltársaságai a kultúrát vitték a nemes penésszel borított falak köze – a legújabb kor pedig a turistákat szeretné. A Görgey utca 10. szám alatti épület az egyik legnagyobb miskolci borkereskedőé volt, új funkciója illik majd ehhez a múlthoz.

– Az egykori avasi pincetulajdonosok olyan komoly tradíciókat teremtettek, melyekre lehet és érdemes alapozni. Ezzel az épülettel megnyithatjuk az Avas délkeleti kapuját – mondja az indíttatásról Czél Péter, a beruházó Steelvent 2000 Zrt. vezérigazgatója, egyben a Miskolci Borbarátok Társaságának elnöke.

gorgey_borhaz_felujitas_140717ml_3.jpg

Turisztikai szolgáltatásfejlesztésre több mint 46 millió forintot, 70 százalékos támogatást nyert a beruházás az Új Széchenyi Terv keretében. Az 1889-ben épült ház értékeit, a faragott ajtókat, ablakokat, a hatalmas belső tereket nemcsak azért őrizték meg, mert műemlék épületről van szó, és kötelező volt, hanem azért is, mert kiválóan illik céljukhoz, a XX. század első fele polgári világa hagyományainak kortárs közegbe emeléséhez, továbbépítéséhez – ami, a korszellemnek megfelelően erős gasztronómiai hangsúlyokat kap.

gorgey_borhaz_felujitas_140717ml_8.jpg

– Egyedülállóak az épület adottságai már csak abból a szempontból is, hogy az avasalji „főutcára”, a Görgeyre nyílik. Három terem, boltozatos pince, az Avasra néző fedett-nyitott udvar adhat majd otthont a bormúzeumnak, bortrezornak, mintaborászatnak, pincészetnek, étteremnek. Ezek a funkciók mind támogatják egymást, mint ahogy szorosan kapcsolódnak majd ehhez a miliőhöz a kulturális rendezvények, irodalmi, zenés estek, sőt, az udvari kézműves-gasztronómiai vásárok is – részletezte Czél Péter.

A cél ugyanis, a miskolci polgárság igényeinek kielégítése mellett, hogy a messzebbről idelátogató vendégek számára „kaput” jelentsenek – nemcsak az Avasra. A helyi minőségi alapanyagok felhasználásával, megvalósulhat itt is a „Provence-élmény”. Ugyanakkor fontos társadalmi szerepvállalásuk a város és környezete kapcsolatának szorosabbra fűzése, tette hozzá Czél Mátyás tulajdonos, kreatív vezető.gorgey_borhaz_felujitas_140717ml_17.jpg Szeptemberben, lehetőleg még a hónap elején meg szeretnék nyitni az északi-északkeleti szárnyat, a déli majd egy későbbi ütemben készül el.  

Cs. M.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!