Városinfó

Megújul a járda Komlóstetőn

2014-07-08 13:24

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jarda_komlosteto_140708ml_3.jpg

Több mint kétszáz méteres szakaszon bontották fel, és újítják meg a járdát Komlóstetőn. A hét végére már új járda lesz a Komlóstetői utcán, de ezzel nem ér véget a fejlesztések sora.

Múlt héten járdabontást láthattak a Komlóstetői utca lakói, illetve azok, akik arra jártak, ezen a héten pedig már az új járda alapjai kerültek a földre. A hét végére készen is lesz az új járófelület. Gazdusné Pankucsi Katalin, a terület önkormányzati képviselője elmondta, több munka is van a városrészen, a felújítások folyamatosak.

jarda_komlosteto_140708ml_12.jpg

– A járdaépítést múlthéten hétfőn kezdték el. Több mint kétszáz méteres szakasz újul meg, lakossági megkeresés következtében. Látjuk itt a közelben, hogy nagyon rossz állapotban van a járda. Sokkal hosszabb szakaszt kellene felújítani, de az idén erre kerül sor. Ennek a járdaszakasznak a felújítása több mint egy millió forintba kerül – mondta a képviselő, aki képviselői alapjából finanszírozta a rekonstrukciót. A fejlesztés Komlóstetőn folyamatos. A játszótéren is több újdonság várható a közeljövőben.  

minap.hu
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!