Városinfó

Megnyílt az Otthonvédelmi Alap, megújulhatnak a „fészekrakós” lépcsőházak

2014-07-04 19:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE avas_latkep_140522_vcs_08.jpg

Már lehet pályázni az Otthonvédelmi Alapra – azok a társasházak (vagy lakásszövetkezetek) nyerhetnek el a legfontosabb felújításokra maximum 3,5 millió forintot, amelyekben található az önkormányzat által megvásárolt „fészekrakós” lakás. Fontos tudni: a támogatás csak arra a lépcsőházra vehető igénybe, amelyben az ominózus lakás van. Az elvégzett felújítás értéke saját kivitelezéssel növelhető.

Az elmúlt évben 178 úgynevezett „fészekrakós” lakást vásárolt meg az önkormányzat, folyamatosan zajlik ezek birtokbavétele, kiürítése, és már a felújítás előkészítése is megkezdődött. Az egykori „tulajdonosok” után azonban nemcsak milliós nagyságrendű adósság maradt, hanem áldatlan körülmények – a lépcsőházakban is. A felújítást a legtöbb társasház képtelen finanszírozni, hiszen a „fészekrakók” nekik sem fizettek, óriási közösköltség-elmaradás terheli a költségvetésüket. Nekik kíván segíteni az önkormányzat az Otthonvédelmi Alap létrehozásával.

avas_latkep_140522_vcs_13.jpg

– Kiemelten támogatja az alap a lépcsőházi festést, mázolást, a burkolatok, nyílászárók, kaputelefonok pótlását. Természetesen más munkák elvégzését is lehet finanszírozni az alap 100 százalékos támogatásával. Azt azonban tudni kell, hogy egy kedvezményezett lépcsőházra egy évben egy pályázat nyújtható be, maximum 3,5 millió forintra – mondta el érdeklődésünkre Soós Attila, a közgyűlés Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottságának elnöke.

Rögtön azt is hangsúlyozta: ha a pályázó vállalja a saját kivitelezést, akkor az elnyert összeget csak az anyagbeszerzésre fordíthatják, így növelhető magának a beruházásnak, az elvégzett felújításnak az értéke. Az ezzel a vállalással benyújtott pályázatok a kiírás szerint előnyt is élveznek. Mint ahogy azok a lépcsőházak is, amelyek higiénés állapotuk miatt közegészségügyi kockázatokat rejtenek.

kilakoltatas_avas_szentgyorgy_10_140513_ja_62.jpg

Azt is tudni kell: mivel közpénzről van szó, a műszaki ellenőrzés kötelező a támogatás kifizetéséhez, az összeget csak annak végeztével és a pénzügyi elszámolás után utalják át.
A pályázatokat e hónap végéig, július 31-én, csütörtökön délután 4 óráig lehet benyújtani. A részletes kiírás, illetve a pályázati lapok elérhetők a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán és az önkormányzat honlapján (www.miskolc.hu).

minap.hu
Fotó: Végh Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!